2011. augusztus 27., szombat

Kicsit másképp ...

Sziasztok!

Gondolom észre vettétek, hogy jó pár napja nem írtam a blogomat ... de ha most  újból elolvassátok, másnak is fel kellene tűnnie :) Vagyis már ékezetekkel írok ... ez pedig nem jelent más mint , hogy itthon vagyok :))
Szerda éjszaka érkeztem haza ... kissé kalandos úton :)))

Szerda reggel korán keltünk, már csak pár dolog hiányzott a bőröndömből :)
Reggeli után, kb. 7 órakor indultunk el ... 4 órás út állt előttünk, mert először Gerty-t vittük a vizsgára.

A fárasztó út után megérkeztünk egy kis falu határába ahonnan a vizsga kezdődött. 1.5 km-rel távolabb pedig a nyom tulajdonosa állt.
Gerty nagyon jól vette az akadályokat, és sikeresen megtalálta az "eltűnt személyt" :) Nem csak Sam örült a sikernek, hanem én is, mert így már volt értelme a sok sétának a legelőkön :D

Vizsga után pedig elindultunk Heathrow felé ... nekem még csak innentől kezdődött a hosszú utazás :)
Délután 1 óra felé érkeztünk meg a reptérre, így bőven volt időm a gép indulásáig.
Elsőként be akartam check-olni ... 20 perc várakozás után végre rám került a sor ... és akkor kiderült, hogy 2 kg-mal több a bőröndöm súlya, mint amit vihetnék :((
Így ki kellett állnom a sorból, és a kis táskámba begyömöszölni pár ruhát ... miután a kis táskámat is tele pakoltam, újból nekivágtam a checkolásnak .
Sajnos a bőröndöm nem sokkal lett kevesebb, de szerencsére átengedték ... így már nyugodtan indultam a következő ellenőrző ponthoz.

Reménykedtem benne, hogy ez volt a nap utolsó kellemetlensége ... de sajnos ez még nem ért itt végett :S

Angliában a többi ellenőrzés jól ment, sehol sem volt gond ... megtaláltam az indulási helyet, 4-kor már a repülő gépen ültem :)

Fél órával később már Amszterdamban voltam ... itt már semmi aggodalmam nem volt. Egy kis energia pótlásként kávéztam, majd indultam is megkeresni a megfelelő kaput.

Első ellenőrző pontnál gond nélkül átjutottam ... az átvilágítós kapunál  a kamera táskámat átengedték de a hátizsákomat nem kaptam meg ...

... pár perc várakozás után hozta egy férfi ... itt már gondoltam, hogy ezzel itt valami gond lehet :S
A férfi kérte, hogy nyissam ki ... nem értettem a dolgot, meg amúgy is tele volt, örültem,hogy Angliában bele tudtam tuszkolni a maradék ruhámat ... de aztán csak kinyitottam.
Elkezdett benne kotorászni, majd ahogy látta, hogy a ruhán és ajándékokon kívül sok mindent nem fog benne találni így nagy nehezen visszakaptam :S

Nem volt elég Angliában a pakolás, még most is ...

A beszálló kapu persze, hogy a reptér túl oldalán volt, annak is az utolsó kapujánál ... így csak 20 percet kellett sétálnom az ellenőrző ponttól :S 
Nagyon boldog voltam amikor megpillantottam a 86-os kapu ... szerencsére üres helyet is találtam, így a további időben kicsit kipihentem a sétálás okozta fáradalmakat :D

Este 8 után szállt fel a gépünk ... már induláskor is mondták, hogy kisebb vihar lesz ... már kb. 1 órája repültünk ... közben ezt el is felejtettem.

Valahol Németország felett járhattunk amikor elkezdett mozogni a gép ... először kisebb lökések voltak, majd úgy elkezdett rázkódni, hogy a mellettem lő nő bora kiesett a tartóból és kettőnk között landolt .

Persze az emberek bepánikoltak, és sokan az ilyenkor szokásos "Lezuhanunk!!!" felkiáltást ismételgették  ... na ettől nem lett jobb senkinek sem :S

Végül fél 11 után csak megérkeztünk épségben :) addigra szerencsére már mindenki megnyugodott.

Anyukámék már a reptéren vártak, és utána indultunk is haza :)


Azt hiszem most egy darabig ez volt az utolsó bejegyzésem ... most is biztos izgalmas időszak következik az életemben, mert már 3 nap múlva Pesten fogok lakni :) De nem hinném, hogy ott minden nap tudnék írni.
Ha lesz valami új fejlemény vagy külföldi utazásom akkor írok :))

De az eddigi megbeszélések szerint ...  kevesebb, mint 1 év múlva megint olvashattok majd az angol napjaimról :)))


2011. augusztus 23., kedd

Farm

Sziasztok!

Mai napunk sem telt unalmasan ... mar megint uton voltunk :)
Reggel gyors hajmosas utan elindultunk Sammel az uj laptopert ... mar 1 hete varjuk, mert a regi elegge betegeskedik :D Plymouth kornyekere kellett mennunk ... es gondoltuk ha mar addig elautozunk akkor elmegyunk a lepke farmra.

Kesobb tudtuk meg, hogy itt nem csak lepkek vannak ... hanem vidrak is. Pont idoben erkeztunk, igy lathattuk az etetest is... meg az egyik gondozo kisebb eloadast tartott a vidrakrol, a kulonbozo fajtakrol, elohelyukrol ... stb. Szamomra erdekesebb lett volna magyarul, az biztos :D

Megneztuk az osszes vidrat ... nem is gondoltam volna, hogy tobb fajta is van :D van amelyik kisebb, valamelyik nagyobb ... vagyis nekem ez volt a legszembetunobb :D




Persze ez csak az elso par percben foglalkoztatott,mert utana lefoglalt a rengeteg allat ami korulvett :D Mindenhol pillangok volt, vagy epp babok, halak, teknosok ... gyonyoru volt :)
Az egeszen kicsitol a tenyer nagysaguig (!!!) talaltunk lepkeket!!! Egyik no odajott hozzank megkerdezni, hogy a tenyer nagysagu lepke igazi vagy csak muanyag??? Eloszor nem is ertettuk a kerdest ... egy lepke farmon igaziak vannak, nem gumi lepkek :DD

A lepkek uldozesevel es fotozasaval eltoltottunk kb. 2 orat :D na meg megkaptam az egyik Nikon D3-at a macro obival ... kesz alom volt szamomra :DD eddig is szerettem ezt a macro obit, de a D3-mal meg profibb volt :)))

Lepkek fotozasa utan hazajottunk ... es kiprobaltuk az uj gepet. Szerintem gyonyoru, okos, gyors ... Sam mar most utalja :DDD de majd par het es hozzaszokik :D szerinte a regi jobb, csak tul lassu :DD

Laptop probalgatas utan mar kovetkezett a vacsora fozese ... nem is akarmilyen :)
Marokkoi etelt ettunk ... ha alkotoira bontanank akkor talan sose kostolnam meg, de egyben jo :DD
A vacsora pontosan morrocan beef tagine ... volt benne a sarga baracktol a husig minden :D na es a koretet majdnem elfejtettem, az kuszkusz volt :))

Vacsi utan pedig isteni csokit ettunk ... :D

Par kep a lepkekrol :)






2011. augusztus 22., hétfő

Strand

Sziasztok!!

Mai napunk vegre pihenessel telt ... sok volt a vasarnap :D
Reggeli utan a kepek atnezesevel, szerkesztesevel, valogatasaval foglalkoztunk ... szokasos munkak a fotozas utan.
Szerencsere delelott letudtuk ezeket, igy a delutan szabad volt :)
Osszeszedtunk par fontos dolgot es lementunk a partra. Nem furdeni, vagy setalni ... hanem szorfozni!!!
Oke, elsore furanak tunhet ... de itt ez normalis :D Kaptam jo kis ruhat, amiben nem faztam, na meg deszkat ... persze nem olyat, mint ami a profiknak van ... ez kisebb volt, de a celnal megfelelo. :)

1 korul indultunk el ... ut kozben megalltunk ebedet venni. Sam nekem marha husos pitet hozott, maganak pedig hagymas-sajtosat mert en utalom a hagymat ... na az ovebe csak sajt volt, helyette az enyem tele volt hagymaval ... nagyon orultem neki :/

2 korul megerkeztunk a partra, majd a jo helyet keresve letaboroztunk ... csak a torulkozoket tettuk le, mert rogton mentunk is be a vizbe.

Itt az a szorfozes, hogy kis deszkakkal az emberek elindulnak az ocean partjatol befele ... igaz a kezdok, mint en a parttol 10 meternel messzebb nem is tudnak menni :D
Ma nagy hullamok voltak, igy hiaba, hogy deekig sem ero vizben voltunk ... ha nagyobb hullam jott, akar a 2m magas is lehetett a viz. De figyelni kellett mert ha ket hullam jott egyszerre az kicsit bajos ... mivel az egyik kicsit megdobja az  embert, majd utana kicsit lesullyed ... na akkor jon a masik, ami pont ramegy az illetore ... ez annyira nem kellemes. De ha valaki ezt megtapasztalja akkor utana mar figyel ra ... en egyik hullamnal sikeresen belefutottam ebbe :S De utana mar tudtam :DD
Eloszor nem nagyon ertettem, hogy miert jo ez az egesz, de miutan kiprobaltam en is rajottem :D
Egyedul a sos viz nem tetszett, mert amikor belement a szemembe vagy epp a szamba az annyira ne volt jo :S

Egesz delutan a parton voltunk ... na meg szorfoztunk :DD 6 ora korul jottunk ki csak a vizbol ... kicsit szaradtunk, pihentunk majd vettunk egy fagyit es setaltunk a parton.
Persze a fotozas sem maradhatott el :DD

Akkor kovetkezzenek a kepek :D
















2011. augusztus 21., vasárnap

Buckham fair

Sziasztok!

Mai napot munkaval toltottuk a Buckham Fair-en:)

Reggel az ora 5-re volt beallitva ... de sikeresen elaludtam :S A csorgesre fel is ebredtem, de ugy gondoltam, hogy meg par percet fekszek ... kicsit tobb lett belole.
5:48-kor riadtam fel... raneztem a telefonra es mar pattantam is ki az agybol. Elkezdtem gyorsan oltozni, epp a zoknim felhuzasanal tartottam amikor egy pillanatra mgalltam ... elkezdtem hallgatozni ... nem hallottam semmi neszt, semmi mozgast ... es ez nem jelentet mast, mint hogy Samek sincsennek ebren.
Elkezdtem gondolkozni, hogy lehet, hogy tegnap en ertettem felre valamit es megsem 5-kor van az ebreszto. Azert ha mar felebredtem na meg feloltoztem lementem az also szintre kiengedni Gyp-et ... epp a pulcsimert mentem felfele a lepcson amikor Sam jon velem szembe es mondja: Oooo, elaludtunk ... el fogunk kesni :S

Ekkor kicsit megnyugodtam, hogy megsem az en angol tudasommal volt a gond ... csak mind a harman sikeresen elaludtunk :D

Reggelit sem nagyon ettunk ... siettunk mert masfel ora volt csak odafele az ut.

Megerkezes utan gyors kipakolas, mindent szepen elrendeztunk ... es vartuk az embereket. Sajnos ilyenkor akaratlanul is belefutunk par erdekes emberbe ... de a mai nap az eddigi osszes elmeny uberelte.
Elso erdekes esetem akkor tortenet amikor magamba ultem a satornal... Sam epp egy kutyat fotozott a terulet masik oldalan ...
Oda jott hozzam egy neni es megkerdezte, hogy a kiallitott kepek sajatok-e? Mondtam neki, hogy nem en csinaltam oket, en csak segito vagyok ... a fotos most epp egy kutyat fenylepez .... Remenykedtem, hogy megerti a neni ... de sajnos nem :S  Kovetkezo kerdese az volt, hogy en ismerem a fotost???
Ismerem-eeeee??? Nem, csak faradt voltam es leultem ide ... most tenyleg mire szamitott :D
Aztan osszeszedtem az osszes kedvessegemet es mondtam neki, hogy igen, ismerem ... nem is ertem, hogy mi jarhatott a neni fejeben amikor ezt megkerdezte :DDD

Masik erdekes esetnek mar szerencsere Sam is ott volt ...epp ultunk a satornal amikor egy no odajott hozzank. Se koszones, se semmi ... rogton azzal kezdett, hogy mi ez itt?? Miert vagyunk itt???
De olyan hangnemben, mintha valamit elkovettunk volna ... :O
Mondja Sam, hogy ez egy fotos sator, aki akarja annak lefenykepezzuk a kutyajat ... stb.
A no erdekesen nezett majd tovabbi valasz vagy kerdes nelkul elment ... mi meg csak neztunk Sammel egymasra,hogy vajon mit is akarhatott a no???!!! Talan minden satrat vegigjar :DD

Szerencsere nem csak ilyen fura emberekkel talalkoztunk :) Itt volt a Martin Doc es meg jo par angol film nepszeru szereploje, Martin Clunes. O az egyik szervezo es biro is volt a kutyakiallitason.
Amikor biralt minden ember a ringnel allt ... nagyon kedvelik itt. :)

Lattam meg alpakkat, kis malacolat, heavy horse-kat ... nehany dolgot leszamitva azert tenyleg jo nap volt. :) A kilatas is gyonyoru volt, meg az ocean kis reszet is lattuk :)

Keso delutan indultunk haza ... mar ideje is volt, mert Sammel faradtak voltunk, na meg az ut is hosszu volt.
8 korul erkeztunk meg es mar nagyon vartuk a vacsorat ... ami minden vasarnaphoz hasonloan pizza volt, hagymas kenyerrel es sult krumplival :))

Es egy alpakka estere :D


2011. augusztus 20., szombat

Egy ujabb szombat ...

Sziasztok!

Ujabb szombaton vagyok tul ...tegnapi horgaszatot kipihenve azert ma sem ultunk csak itthon. :)
A reggeli mellett mar a napi programot terveztuk ... elso teendok kozott a bevasarlas volt. Most nem interneten keresztul, most el kellett mennunk Launcestonba.
Delelotott Cornwallban toltottuk, voltunk a Tescoban bevasarolni, majd elmentunk ket allatos boltba is ... majd elindultunk haza.
Hazaeres utan elso dolgunk az ebed volt, majd pedig takaritottunk, mert holnap megint megyunk dolgozni es nem lesz ra idonk.

Takaritas utan a szememet gyogyitgattam, mert meg mindig be van gyulladva ... szerencsere nem faj mar, csak van belul egy gyulladas. Es mivel mar tobb, mint 1 hete megvan ezert Sam felhivott egy orvost, hogy mit kene vele csinalni vagy menjunk el vele dokihoz?? ... de a doktor megmyugtatott minket, hogy borogassam forro vizzel, majd a kremet hasznaljam es akkor jo lesz ... remelem igy lesz :D

Delutan 5 korul Andrew is hazaert, majd elmentek Sammel keresni ... meg mindg a vizsgara keszulunk, de mas emberrel is kell gyakorolni, mert az en nyomomat mar konnyen tudja kovetni.

Miutan ok hazaertek megint elmentunk a Dartmoor Nemzeti Parkba kerekparozni ... szerencsere most nem kellett hegyet maszni, mint korabban ... most jo sima volt az ut :)
Persze a taj meg mindig gyonyoru ...a kerekpar ut pedig fantasztikus :) az ut mellett kicsi tavacskak,patak, nehol mezo ... de volt egy olyan resz ahol az erdon kellett atmennunk ... nagyon hangulatos boltives ut vezetett at, mindenhol ks viragok, bokrok ... gyonyoru volt :)

Utunk egt viaductnal ert vegett ... sajnos a nevere nem emlekszem, de ez mas volt, mind a Meldon ... sokkal regebbi :)

Hazaerkezes utan Sam elkezde a vacsorat fozni ... elokerult a double cream, gomba, oz hus ... egyre erdekesebb lett a dolog :D
Vegulis isteni vacsi lett belole ... persze aki ne szereti a vad hust annak biztos nem tetszene, de mas fele hussal is biztos jo. Amugy a neve Venison in Cream Sauce.
Vacsi utan pedig hot chocolate pudding-ot ettunk double cream-mel ... nem sajat keszitesu volt, hanem Cadbury-s, de nagyon nagyon finom volt meg igy is :) A chocolate puddle pudding-ra hasonlitott nekem :)


Igaz, hogy ma nem hoztam a megigert kepeket, de amint lesz idom bepotolom :) Addig is itt egy kedvencem :)

2011. augusztus 19., péntek

Fishing on ... ! :D

Sziasztok!

A cimbol mar rajohettetek a mai program ... de inkabb kezdjuk az elejenel :D

Tegnap este Samek mondtak, hogy a penteki napot a welsh-i kiallitas helyett horgaszattal toltjuk. Orultem neki, mert meg sosem horgasztam, ezert kivancsi voltam milyen is lehet.

Otthon lattam mar par horgaszt, de ok a kis szekukben ultek egesz nap, sort iszogattak es vartak ... nem tunt valami izgalmas dolognak az otthoniakbol kiindulva, de azert remenykedtem, hogy ha itt minden mas, mint otthon ... talan ez is :DDD

Elso remiszto dolog akkor ert, amikor Andrew kozolte, hogy reggel 6-kor kelunk ... 6-kor???? De miert??? Akkor meg a halak is alszanak ... en meg foleg :DD
Sajnos a korai keles csak a kezdet volt ... a remisztobb dolgok meg ezutan jottek :D

Mi a kis szek helyett csonakot vittunk, a sort pedig cola valtotta fel ... na meg a kis to is elmaradt ... helyette volt az ocean :D Szoval jol gondoltam, itt minden maskepp megy ... :D

Korai kelesen tulesve a teatol es a corn flakes-tol vartam egy kis energiat ... kave jobb lett volna :D
Majd fel 8 fele elindultunk ... egeszen a szomszed megyeig, Cornwall-ig mentunk. Ott egy kis falunal vizre tettuk a hajot ... oke, a hajo vizen, Sameken vizhatlan ruha ... csak en alltam a parton farmerben, pulcsiban, sportcipoben ... vegul azert en is felkerultem a hajora :D

Az obolben meg semmi baj nem volt, a hajo szepen uszott a vizen ... majd kiertunk a nyilt tengerre ahol az elso gondolatom az volt, hogy FELBORULUNK!!!
Oke, ultem mar hajon pl. amikor Velenceben voltunk, vagy a Balatonon vitorlaztunk ... de ez kisebb hajo volt, a viz is melyebb, na meg megis az ocean ... szoval az elejen kisse feltem.
Azert kaptam egy mellenyt, megis ha barmi tortenne ... biztos ami biztos.

Kezdetben levo felelmem lassan eltunt ... es az indulas utan mar 20 perccel a horgaszast is kiprobaltam. Elso probalkozasra 3 halat is sikerult fogni. Sajnos voltak benne picik is, igy azokat visszatettuk, de parat azert hazahoztunk.

Reggeltol egeszen kora delutanig itt voltunk, horgasztunk, megneztuk a partot ... ami pont a kedvencem volt, marmint sziklas, amit en a legjobban szeretek :) ... majd vissza indultunk az obolbe.
Szerencsere a hajorol valo lejutas mar konnyebben ment ...es vegul rajottem, hogy feleslegesen ijedtem meg az elejen... tenyleg biztonsagos a hajo na meg a horgaszas nagyon jo, es nem oyan unalmas, mint ahogy az eloszor gondoltam :D

Miutan hazaertunk megebedeltunk majd kivittuk setalni a kutyakat. Amir ezekkel vegeztunk mar kora este volt, igy a vacsora kovetkezett.
Azt hiszem nem nehez kitalalni a vacsit ... hal volt :D Volt melle nagyon finom teszta salata tonhallal, zoldsegekkel, krumpli es kolbasz.
Ujabb vacsi ami nagyon tetszett :)

Most csak egy kepet mutatatok ami ma keszult ... mivel a Tisza facebook-os oldalan nagy sikere volt,igy gondolam, hogy itt is megosztom :) A tobbit majd holnap :)


2011. augusztus 18., csütörtök

Hetkoznapok

Sziasztok!

Tegnap elmaradt az iras ... de szandekosan. Mivel egesz nap itthon voltunk, kepeket vagdostunk, kuldtunk ... semmi izgalmas nem tortent :D Igaz reggel elmentunk South Devonba, de olyan rossz volt az ido, hogy meg setalni se tudtunk ... :(( Igy ugy gondoltam, hogy a szerdai napomrol nem irok ... hasonlo nap volt, mint a keddi :D
Ma szerencsere mar kicsit tartalmasabb volt a napunk ... tobb dolog tortent :D

Reggeli utan megerkezett a posta ... a levelek, ujsagok mellett volt egy hatalams doboz ... tele fotoval :)  Ezeket kellett szetvalogatni, fizetest ellenorizni, keretbe rakni ... majd megfelelo boritekot keresni hozzajuk ... legvegul cimet irni. Ezzel ment el az egesz delelottunk ... a munka vegeztevel mar az irodaban mindenfele boritekok, lapok es szamlak voltak :D

Egy kis pihenes gyanant elmentunk Gyp-pel es Gerty-vel egy kozli tanyara. Sam az elejen csak annyit mondott, hogy a birkakhoz szoktatjuk a kutyakat.
Nem nagyon ertettem, hogy erre miert van szukseg ... egyik kutya se fog sose terelni, nem sok ertelmet lattam ...  Ut kozben azert megkerdeztem, hogy megis miert megyunk ... aztan kiderult, hogy itt lelovik azokat a kutyakat akik betevednek a mezore es a birkakat bantjak.
Igy mar sokkal jobban ertettem, hogy miert is kell birkahoz szoktatni oket. Nalunk is lehetne ilyen ...

Eloszor Gyp-pel probalkoztunk ... Sam setalt vele, en pedig a birkakat hajtottam :D  Aztan Sam mondta, hogy hajtsam Gyp fele az osszes birkat ... szegeny ugy megijedt egy csapat fele szaguldo birkatol, hogy nyuszitve futott a bokrok koze. Elsore lehet, hogy szornyen hangzik ... de ha most megtanulja, hogy kerulje a birkakat, es par ev mulva ne talan talan talalkozna veluk akkor ez az eletet mentheti meg. Szoval inkabb feljen toluk, mint hogy kesobb valaki megolje.

Gyp utan kovetkezett Gerty ... neki kicsit tobb dolga volt, mert eloszor ment ismerkedni a birkakkal ... majd utana engem kellett megkeresni a mezon. Jovo heten szerdan vizsgara megy ... azert keszulunk ennyire :)

Miutan a farmon vegeztunk elmentunk Okehamptonba vasarolni ... Sam meselte, hogy itt erdekes emberek laknak ... most meg szepen is fogalmaztam, mert Sam nem ezt a szot hasznalta rajuk :D ... mert pl. a varat nem a jol vedheto, magas dombra epitettek hanem le a volgybe ... nem is ertem, hogy milyen meggondolasbol cselekedtek igy  :D

Vasarlas utan meg bementunk a kozeli postara, majd pedig hazajottunk. Mivel vegeztunk az irodai munka nagobb reszevel igy kicsit foglalkoztunk a tobbi kutyaval is, kimentunk veluk setalni.

A delutan tovabbi reszet megint az irodaban toltottuk ... mindig van munka, mindig tudunk mit csinalni :D  7 utan itt is vegeztunk, es Sam bejott vacsorat csinalni.
Ma sem angolos etelt fogyasztottunk .. sot, amiota itt vagyok nagyon nem is eszunk angol kajakat :D
Ma esti vacsi tikkka masala volt rizzsel es pappadoms-szal. Ez utobbi a chips-hez hasonlit ... ez is valami indiai etel ... amiota itt vagyok tobb kulfoldi etelt kostoltam, mint eddig egesz eletemben :D
De ujabb etel ami elnyerte a tetszesemet :D

Ma sajnos a kepek elmaradnak, remelem holnap tudok hozni :)

Jo ejszakat mindenkinek :)

2011. augusztus 16., kedd

Csak egy kedd

Jo estet!!

Igaz meg csak par perce fejeztem be az elozo postot ... de utol akarom magamat erni :DD
Szoval a mai nap elvileg pihenesrol szolt volna ... elvileg :DD Reggel Gyp keltett a telefon helyett ... olyan hangja van, hogy a felso szinten kepes felkelteni, pedig a foldszinten lakik :DD
Igy a reggel a jo kis tejes tea helyett Gyp-pel indult ... :DD persze a tea sem maradt el, az itt kotelezo ... es olyan figyelmesek Samek, hogy tudjak, hogy hogyan iszom a teat es mar izesitve kapom reggelente ... :DDD

Reggeli utan megint atkoltoztem az irodaba ... szokasos rohanas volt a laptoppal, mert nem birja az aksi meg ezt a kis tavot sem :D Minden reggel rohannom kell a geppel a kezembe ki az ajton, azt jol becsukni, mert amugy bejonnek a kutyak a lakasba ... persze nem az otthoni zarak vannak, annal sokkal bonyolultabb es nehezebb a zarasuk ... majd rohanas at az udvaron ... knyitni az iroda ajtajat ... ott ugyanez a zar .... bemenni, majd becsukni az ajtot ... letenni a laptopot az asztalra ... aramot felkapcsolni ... dugo be ... kozben pedig remenykedni, hogy nem kapcsol ki a gep :DD
Ha meg igen ... na akkor szoktam merges lenni :DD

De ma szerencsere eleg gyors voltam igy nem kapcsolt ki a gep :D  Miutan kitelepultem megint Samnek segitettem ... a hetvegi kepeket valogattuk, de annyi ido elment vele,hogy egeeszen 6 oraig csak ezzel foglalkoztunk. 2 korul bejottunk ebedelni, de masra nem is volt idonk, csak kepeket valogatni, vagni, kuldeni ... sajnos ez az unalmas resze a fotozasnak, de ezt is meg kell csinalni :)

Delutan vagyis inkabb este fele elmentunk Gerty-vel kerestetni ... pontosabban engem keresett 2 mezon keresztul :D Szerencsere megtalalt, igy nem nekem kellett oket keresni :DDD

Mire a keresesbol hazaertunk mar Andrew is otthon volt ... ezert kivittuk a kutyakat setalni a kozeli mezore. Legalabb Gyp is kicsit mozgott ... igy remelem holnap reggel mar nem lesz ilyen aktiv :D

Vegul pedig a Shrekben levo szamarra hasonlito allatka :)


Bournemouth Championship

Sziasztok!

Az elmult par napban elmaradt a blog irasa ... de sok volt a munka, inkabb csak telefonrol neteztem. De most gyorsan potlom. :))

Szombaton indultunk a Bournemouth Championshipre ... reggel 5-kor keltunk, hogy idoben oda erjunk. 1 orank volt az elkeszulesre, reggelire, bepakolasra ...
Vegul kis kesessel, de sikerult elindulnuk... es nekivagtunk a hosszu utnak. Szerencsere nem csak autopalyan mentunk, igy lattunk par erdekes dolgot is ... ilyen volt egy oriasi fal, ami 8 (!!!) km hosszan futott vegig az ut mellett, es volt 3 oriasi kapuja is, aminek az egyik tetejen egy elethu szarvas a masikon egy oroszlan volt. Oriasi teruletet zarhat korbe ez a fal ... de el sem tudtuk kepzelni, hogy mi lehet bent.

Utunk vegul New Forest-be vezetett, ahol a nevevel ellentetben azert nem csak erdo van, inkabb moor-hoz hasonlit az egesz terulet. De itt is tele van minden a ponikkal ... meg a kis faluk is, sot annyira urbanizalodtak ezek az allatok, hogy a kocsik sem zavarjak oket, meg az uton is setalnak, ezzel pedig neha nagy bonyodalmat okozva az autosoknak.

Az egesz szombatunkat a kiallitason toltottuk, szokasos Dog World sator latogatast a junior handler ring kovette. Engem ez annyira nem erdekelt, igy elmentem mas fajtakat fotozni. Szerensere pont eznap volt tobb kedvenc fajtam is, pl. az afgan agar es a pom is. Mind a ket ringnel sokaig idoztem, igy csak del fele talalkoztunk megint Sammel.
Sam pedig a junior handler fotozasok kozott elment egy kepet csinalni a helyi orvosokrol ... elmeselte nekik, hogy begyulladt a szemem, es ok nagyon kedvesen felajanlottak, hogy megnezik.
Miutan talalkoztunk Sammel,o elmeselte az egesz tortenetet ... igy nekem is meg kellett latogatnom az orvosokat :D Mindenki csak a "magyar lany"-nak hivott :DD Megneztek a szememet, megnyugtattak, hogy ez nem komoly, fogok meg latni :DDDDD ... majd hoztak egy konyvet, amibol kikerestek nekem a magyar reszt es ugy irattak meg velem egy korlap szerut.
Nagyon vicces, hogy aki itt megtudja, hogy en magyar vagyok rogton azt gondolja, hogy en nem is beszelek angolul vagy nem ertek semmit ... mint az orvosok is :D Magyarul mutattak ilyen kerdesekre, hogy mi a nevem? Hol lakok?? Hany eves vagyok?? ... Oke, nem vagyok angolbol zseni, de ezt azert megis tudom ... nem kell ehez a magyar nyelvu kerdesek :DDD
De utana armikor meglattak, mindig kerdeztek, hogy mi van velem, jobb-e mar a szemem :DD

Egesz delutan is a kiallitason voltunk, csak a Best in Show utan tudtunk a szallodaba menni. 7 korul erkeztunk meg Burley-be, ahol a hotel volt. Mar nagyon vartuk, mert faradtak voltunk.
Vacsora utan pedig mentunk is aludni, hosszu volt a nap.




Vasarnap...

Szerencsere csak 8 korul kellett kelnunk, igy tobb ido maradt a pihenesre. A reggeli a hotelben volt ... igazi angol ... tojas, kolbasz, gomba, sult paradicom, bacon ... finom volt, de nem ennem meg minden nap :D
Reggeli utan elindultunk a kiallitasra ... szokasos volt a menetrend ;DDD
Ezen a napon pastoral group volt ... vagyis az aussiek is. Biralat kezdete elott letelepedtem a ring szelere es a vegeig el sem mentem onnan. Voltak erdekes dontesek a biro reszerol ... de ez mar csak maganvelemeny :)


Biralat utan elmentunk ebedelni, majd folytattuk a munkat. Delutan a Best in Show-t kellett fotoznunk. Amig Sam a fajtacsoport helyezetteket fotozta, nekem ki lett adva a feladat. Sam a kezembe nyomta a Nikon D3-t a nagy obival es mondta, hogy csinaljak standard es mozgasos fotokat ... ekkor meg nem is gondolta, de meg en sem ... hogy milyen fantasztikus otlet volt ez ...

Azert az ember lanya nem minden nap fog a kezeben ilyen profi gepet ... oke fotoztam  mar 5 millio Ft-ot ero Leica M9-cel, de az manualis volt... ez mas... ez Nikon es abbol is az egyik legjobb, a D3  :DDDDD
Montak paran, hogy ne hasznaljam sokat ezt a Nikont mert hozza szokok a johoz ... ez igy van :D Sam barmikor engedi, hogy hasznaljam oket, mert van belole ketto is ... de mindig kicsit bzonytalan vagyok, megis ez egy profi gep ...

... szoval a pastoral group-t a Nikonnal kellett fotoznom ... csinaltam par kepet az aussierol, a borderrol, meg par kutyarol es a corgirol ... vege lett a csoport biralatanak, helyeztek a kutyakt, Samek fotoztak ... minden ugy ment mint eddig ... majd pedig Sam remulten jott vissza hozzam, es kerdezte hogy csinaltam-e fotot a fajtacsoport 3. helyezetrol, a corgirol??? ... Neztem a kepeket, kerestem ... es lattam, hogy van jo par kepem rola, meg mozgos is ... es mind jol sikerult!!!
Ezekkel a fotokkal eletet mentettem, mert utobb kiderult, hogy a corgi gazdistol eltunt ... se Sam, se az Our Dog fotosa, se a Higham Press fotosa nem talalta ... es csak nekem volt fotom :DD

Igy az en fotom van most a Higham Press oldalan ... sot a Dog World ujsagaban is ez a kep lesz :DDD http://www.highampress.co.uk/bourn/pastoral.asp?show=Bournemouth%202011&ttl=Bournemouth%202011%20-%20Pastoral%20Group

Este ujbol visszatertunk a hotelbe ... vacsorara az isteni fish and chips-et fogysztottam. Nagyon finom, jobb, mint a fish and chips shopban :D Nem uszik olajban, nem lapos ... sokkal jobb :)

Vacsi utan akartunk enni sutit, de nem tudtuk, hogy megis mit ... desszertkent ki volt irva a chocolate puddle pudding ... el sem tudtuk kepzelni, hogy mi lehet ez.
Ugy dontottunk, hogy megkerdezzuk az egyik pincert, megis mi lehet ez ...
A srac elkezdte magyarazni, hogy ez csokis suti szeru, tetejen csoki szosszal, es ez olyan, mint a "puddle" ... na itt elakadtam ... MI AZ A PUDDLE?????
Neztem Samre tanacstalanul,hogy megis mi az a puddle ... a srac meg erdekesen ram pillantott, hogy nem tudom, hogy mi az a puddle ... Sam mondta neki, hogy magyar vagyok ... :DDD
Na itt megint elojott az angolok segitokeszsege ... :DDDD ...a srac elkezdte magyarazni, hogy a puddle olyan,mint a lake, vagyis a to ... aztan mondta; Tudod, amiben lehet uszni ... majd elkezdte mutogatni nekunk az asztalnal, hogy hogyan lehet uszni ... ez vegignezni, meg ahogy ez a srac beszelt ... utana kb. 2 percig abba se tudtuk hagyni a nevetest :DDDDDDDDDDDDDDDD

Jo kis vacsi utan mar mentunk is aludni ... masnap ugyis sok dolgunk volt :)



Hetfo ...

Ma megint koran keltunk ... na nem azert mert sietni kellett volna ... csak elojott belolunk a fotos en es mar reggel 6-kor a kocsiban ultunk :DDD
Egy kozli erdobe mentunk ahol elvileg volt egy hely ahonnan lehet szarvasokat nezni ... meg is talaltuk a helyet, ki is volt irva minden szepen ... csak epp a szarvasokkal nem volt megbeszelve :DDD
Parat lattunk, de azok is csak az ut mellett szaladgaltak, es nem a "szarvas nezonel" :D  Ugy ereztem magam, mint a Szomszedneni Produkcios Irodaban a Medvelesnel :D

Sajnos a szarvasokrol sok kepet nem tudtunk csinalni, igy elmentunk ponit fotozni ... igy ezzel toltottuk a reggelunket alvas helyett :DD Na meg talaltunk vad szamarakat ... az egyik teljesen hasonlitott a Shrekben levo szamarra :DD

Reggeli megint angolos hangulatban telt ... majd elindultunk az utolso napi kiallitasra.
Delelott standard uszkart, springereket, szettereket fotoztam ... roluk lehet gyonyoru mozgos fotokat csinalni :) Ezen a napon is csak del korul talakoztunk Sammel ... o addig befejezte a junior handler fenykepezest,majd atmentunk a Pup of the Year es a Eukanuba Champion Stakes valasztasra. Itt is ftozni kellett ... amire ezt befejeztuk mar 3 ora volt es meg nem is ebedeltunk ... utolsok kozott erkeztunk a biroi ebedlohoz, de meg szerencsere kaptunk ebedet :DD

Utana nem sokkal mar kezdodott is a Best in Show ... eloszor a fajtacsoportok, majd a puppy csoportok.
Amire mindennel keszen lettunk, minden kutyarol lett fotok ... mar 7 ora volt es nekunk csak 3 ora volt haza az ut.
Faradtan elindultunk haza, majd egy kis plusz energiat remelve megalltunk egy benzinkutnal kavet venni ... hazafele pedig Exeterbe mentunk be a mekibe ... de ott sokkal jobb, mint otthon ... nagyobb a valasztek es jobb etelek is vannak :DD
Igy kis kesessel, de csak 11 fele erkeztunk meg :)

Es vegul a kedvenc kepem a hetvegerol :)



2011. augusztus 12., péntek

Pentek az en napom ...

Sziasztok!!

A mai napi beszamolot nem a ma reggeli esemenyekkel kezdem, hanem a tegnap ejszakaval :D

Ahogy mar irtam, csutortok este finom lasagne-t ettunk, majd ugy terveztem, hogy hamar aludni megyek ... de csak terveztem :DD  Samek ugy gondoltak, hogy vadaszni megyunk.
Ez nem epp szokvanyos vadaszat ... kell hozza minimum 2 ember, egy kutya meg egy jo lampa ... es indulhat a vadaszat.
Voltam mar vadaszaton, pl. Nemetorszagban ... de az kicsit sem hasonlitott erre :D

9 ora korul, a vacsora utan megkerdeztem, hogy akkor mikor is indulunk, mire szamitsak ... a valasz 11 ora volt. Na itt mar rajottem, hogy a korai fekves mar targytalan ... ebbol hajnal lesz inkabb :D
11 ora utan elindultunk, mindenki jol feloltozott, mert meg akkor is esett az eso ... majd kerestuk az idealis terepet a vadaszathoz. Flint-et vittuk magunkkal, mert o gyors, es jol lehet vele vadaszni.
Amikor megerkeztunk a legelohoz nagyon ovatosnak es halknak kellett lennunk, hogy az allatok meg ne halljanak minket.
3-an indultunk el,na meg Flint es a szuper lampa, mert enelkul nem is tudnank vadaszni. Itt a vadaszat ugy nez ki,hogy 1 ember tartja a kutyat a masik pedig a lampat. Akinel a lampa van, neki kell keresni az allatokat majd ... ha talal valamit akkor ennek segitsegevel megmutatni a kutyanak. A masik ember pedig fogja a kutyat ... ami elsore konnyunek tunik, de altalaban a lurcherekben akkora az energia, hogy kell ero a megtartasukhoz, na meg jo idoben is kell elengedni.
Mi is igy indultunk el vadaszni ... eloszor el sem tudtam kepzelni ezt a fajta vadaszatot, de azert kaptam belole egy kis izelitot.
Az elso mezonel sajnos nem talaltunk semmit, de a kovetlezonel mar nagyobb szerencsevel jartunk. Sikerult egy nyuszit fognunk. Kicsi volt a tavolsag, igy igazan nem lathattam Flint igazi vadaszatat, de ezt kesobb bepotolta.
Par mezovel arrebb talaltunk egy masik nyuszit ... elengedtuk Flintet ... valami hihetetlen, hogy egy lurcher hogyan tud vadaszni egy nyulra. Elkepeszto sebesseggel koveti a zsakmanyt, hasonlo erzesem volt, mint a Bloff-ben a fogadaskor :DD
Ha valaki nem tudna, hogy mirol beszelek, azert belinkelem:

A vadaszatrol 1 utan ertunk haza ... megem lett koran fekves :DD

Ma reggel kicsit kesobb kelltunk a vadaszat miatt, de azert annyira nem ertunk ra, mert meg volt par elintezni valo dolgunk.
Cornwall-ba mentunk at, de egy ismeretlen varosba... itt meg eddig nem voltam. Samek elinteztek par dolot, majd gyogyszetarat kerestunk... Eletemben eddig egyszer sem volt gond a szememmel, persze most ... a bal oldali sikeresen begyulladt. :((

Delutan szokasos irodai munka volt ... keretezes, postazas, cimkezes es hasonloak :D

Egeszen vacsig kint voltunk az irodaba ... majd Sam bejott, hogy elkeszitse. Amikor beleptem a konyhaba Sam elott kenyer es tojas volt ... megorultem,hogy valami hazait is eszunk .. en bundas kenyerre gondoltam. Majd elokerult a tej, cukor, mazsola ... es egyre furabb lett a dolog. Majd kiderult, hogy ez desszert es nem a vacsi :DD
Hivatalos neven bread and butter pudding. Erdekesek az alapanyagok ... de vegul nagyon finom lett. Anglia jo par uj etellel megismertetett ... de csak pozitiv a velemenyem roluk :))

Az elkovetkeo par napban ... vagyis hetfoig nem nagyon leszek, mert elutazunk dolgozni ... es ott alvos lesz :)
De amint tudok, irom tovabb a blogot :))

Jo ejt!

2011. augusztus 11., csütörtök

Okehampton

Sziasztok!!!

Ma mar csutortok ... de meg mindig itthon vagyunk :D Oke, nalunk nap ugy nem telik el, hogy nem mennenk valahova ... ma sem tortent ez maskepp :DDDD
Ma reggel koran keltunk, nem fel 9-kor, vagy 8-kor ... korabban, 7-kor. Idoben es persze a tomeget megelozve akartunk kierni az Okehampton Country Showra.
Ma reggel elmaradt a nyugis reggeli, a raeros teazas, beszelgetesek ... ma arra koncentraltunk, hogy 8-ig befejezzuk a reggelit es induljunk. Szokasos angol reggel fogadott minket ... kicsit szitalo eso, mindent beborito kod, nedves talaj ... olyan igazi angliai reggel ... amiben mar volt parszor reszem.
Sam azzal nyugtatott, hogy 1 ora es nyoma sem lesz. En is abban remenykedtem, de azert jobbnak lattam elvinni a kabatomat, ami elvileg vizhatlan ... elso proba volt ma vele, sajnos csalodni kellett.
Az eso nem csak 9-kor esett, hanem meg 10-kor is ... es egyre elkeseritobbnek tunt a helyzet. Felhok egyre alacsonyabbak es sotetebbek lettek ... neha elallt, de nem sok remeny volt.
11 fele mar a kabat is megadta magat ... ez mondjuk nem zavart ameddig a gep szarazon maradt. De sajnos ameddig esett az eso addig sem tudtam fotozni ... ez mar jobban erdekelt.
Szerencsere del fele mar a sotet felhoket napsutes kezdte felvaltani ... ennek orultem, mert a heavy horse biralatot mar tudtam fenykepezni, na meg legalabb nem kellett aznom.

Naaaaa, a country show-rol meg nem is beszeltem ... szoval ez egy kiallitas. Van itt lo, poni, birka, marhak, sertesek, alpakkak, kecske ... amit csak el lehet kepzelni. Ilyet csak a River Cottage-ban lattam, ahol nem nagyon akartam elhinni, hogy ilyen van ... de megis. :DDDD
A tulajok szepen fel vannak oltozve, az allatok szep tisztak ... mint egy kutyakiallitas :DD

Ma itt toltottuk a napunk nagy reszet, majd miutan lementek azok a biralatok amik minket erdekeltek, inkabb hazajottunk. A jo ido miatt egyre tobb ember mereszkedett ki, es az egyre nagyobb ember tomeg nem volt mar olyan jo.

Miutan hazaertunk sok idonk nem volt a pihenesre, mentunk megint dolgozni. Szokasos postazas, kereses ... es ehhez hasonloakkal toltottem a delutanomat. Sajnos ez a fenykepezes unalmasabb oldala ... de ezt is meg kell csinalni :D

Vacsorara jottunk mar csak be ... Sam lasagne-t csinalt. Az eddig kostoltakhoz kepest .. pedig mar ettem Egerben, Pesten ... sooot meg Velenceben is ... teljesen mas volt. Csak a teszta hasonlitott .. semmi mas :DD Ebben volt gomba, meg jo sok erdekes dolog ... na meg sult krmplival ettuk. De ez sokkal obban izlett, mint az eddigiek.

Oooo, el is felejtettem irni, hogy ma erkezett meg a Dog World, Anglia legnagyobb kutyas ujsaga ... es a lapokrol ket ismeros foto nezett vissza ram ... sajat fotok voltak :)))
Vegre az ujsagoknak is megtetszettek :))

Kepeket majd holnap :D

Jo ejszakat!!! :)

2011. augusztus 10., szerda

Plymouth megint ...

Sziasztok!

Ma is mar egy nappal kevesebb de karpotolja ezt a gondolatot a rengeteg csodas elmeny :)
Ma ujabb szabad napunk volt ... mar furcsa is, hogy nem megyunk dolgozni. De a hetvegi munkara ra kell pihenni :DD
Ezt a napot is a szokasos reggelivel kezdtuk ...  tea, gabonapely :) Ki nem talaljatok, de ma is dolgozni kellett az irodaban ... atutalast ellenoriztem, kereteztem, postaztam ... amire epp szukseg volt. Szabad idomben konyvet olvasok ... nagy koszonet erte Hajnikanak ... vizek haza neked benne jo angol es holland levegot :DDD
Ebed elott ujbol gyakaoroltunk ... igy kiballagtam a kis szekemmel es a konyvvel a legelo kozepere, mint tegnap ... vagyis igy terveztem. De a legelon egy traktor szaguldozott ... mar amennyire ettol a jarmutol kitelik ... igy Samet bevarva uj legelot valasztottunk. Izi utan Girtyvel is gyakoroltunk ... amire vele is vegeztunk mar jonni is kellett haza, hogy a tobbieket egy gyors setara kivigyuk.

Setaltatas utan programot egyeztettunk Andrew-val ... egyik lehetoseg a part volt, furdessel ... masik pedig Plymouth. Utobbi mellett dontottunk, mert oda Andrew is akart jonni, es ma legalabb hamarabb el tudott jonni a munkabol.
Miutan hazaert Andrew mar indultunk is Devon legnagyobb varosaba. Fo celunk a National Marine Aquarium meglatogatasa volt. Ez a legnagyobb akvarium egesz Nagy Britanniaban. Az otthoni ehez kepest ... nagyon kicsi :D Rengeteg allat van, de nem csak ugy beteve ... tobb csoportra vannak valasztva ... vannak a tipikus, ennel a partnal elofurdulo allatok .. masik reszben az oceanban elofurduloak ... es igy tovabb. 4 reszre oszthato az egesz akvarium, es nagyon igenyesen van megcsinalva. Meg a laboratoriumba is belehet pillantani ... ahol a kutatok, gondozok dolgoznak.
Itt toltottuk a delutanunk nagy reszet, majd atmentunk Barbican-ra. Ez Plymouth resze, de szerencsere ez nem latszik rajta :DD gyonyoru kis varos resz, hangulatos kikoto kis ettermekkel, szuk utcakkal ... nagyon tetszett. Tele van galerival es cukraszdaval, ahol jobbnal jobb sutiket es fagyikat kinalnak.
Itt kicsit setaltunk, megneztuk a Plymouth Gin gyarat, majd indultunk haza.

Itthon ujabb finomsaggal ismerkedtem meg. A vacsi fustolt sertes hus volt, krumplival, brokkolival es bred sauce-szal. A hushoz istenien passzolt a bred sauce ... sose ettem meg, nagyon nem is tudom, hogy mibol keszult, de fustolt hushoz isteni.

Vegul par kep az akvariumbol ... kesobb Barbicanrol is hozok kepeket :))