2012. október 10., szerda

Még nincs vége ...

Sziasztok!

Már meg sem próbálom behozni a lemaradásomat, mert már eléggé elkéstem vele :D
Lassan másfél hónapja itthon vagyok, de egy kis részem még mindig Angliában maradt és úgy érzem, hogy fontos, hogy most már véglegesen befejezzem a blogomat, mert így lesz kerek. Tavaly nyáron elkezdtem, és nem szeretném ha a történet pont a végénél veszne el :)

Ennyi idő után lehet nem emlékszek a legpontosabban az eseményekre, de azért nagyon nagyon sok dolog megmaradt bennem.

Utolsó bejegyzésemben a Wildlife Center-ről írtam, de ezt követő napokon sem tétlenkedtünk ... :)


Augusztus 21, kedd ...

Napközben otthon voltunk, szokásos irodai munkánkat végeztük és próbáltuk kipihenni az előző napi hosszú és fárasztó utat.
Délutánra kerékpározást terveztünk, de fél úton elakadt a dolog :D Mivel előtte még elmentünk megvenni a vacsit ami fish and chips volt, és azt elvittük a Dartmoor lábához, hogy utána rögtön tudjunk menni biciklizni. De olyan hamar besötétedett, hogy végül úgy döntöttünk, hogy másik napra halasztjuk a kerékpározást és inkább élvezzük az elénk táruló gyönyörű panorámát.

2012. szeptember 12., szerda

British Wildlife Center

Sziasztok!

Már több, mint 2 hét is eltelt az utolsó bejegyzésem óta ...
Akkor is nagy csúszásom volt, de most még nagyobb van, amit már nem is biztos, hogy úgy tudok bepótolni ahogy terveztem.
Az elmúlt időben pár dolog történt azért, pl. haza jöttem Angliából, sőt Pestre is visszaköltöztem a suli és a stúdió miatt. De a szigetországban is rengeteg dolog történt amiről még számoltam be  és mind ezt szeretném megosztani veletek.
Igaz, hatalmas lemaradással de megpróbálom folytatni a blogot, hogy teljes legyen a beszámolóm :)

Utolsó bejegyzésem augusztus 19. volt amikor Kitty Tor-t látogattuk meg. Ezt követő hétfőn pedig ... 


Augusztus 20, hétfő ...

A vasárnapi nagy túra után nem volt sok időnk a pihenésre,mert hajnalban nekivágtunk a 4 órás utazásnak. 6 órakor indultunk el otthonról és Stonhenge-ig meg sem álltunk. Ez csak az első pihenő volt, de nem a végállomás :) A turistákat gyorsan kicseleztük és próbáltunk pár képet készíteni a már jól ismert - vagyis történetét és múltját tekintve nagyon is ismeretlen - kövekről. Sajnos semmi újat sem tudok mutatni a képekkel, nekem is ugyanazok a fotóim vannak, mint a többi könyvben. De művészet történelemből érettségiztem, így tanultam róla pár dolgot ... és végre élőben is láthattam :)

Stonehenge után volt egy újabb megállónk a Starbucks-nál ... hosszú és fárasztó utazáshoz kellett egy kis koffein és ezt nem is pótolhattuk máshol, mint a kedvenc kávézómban. Megvettük a reggelinket és ebédünket, majd újból nekivágtunk a célunknak.

11 óra előtt már elértük utunk végét, vagyis a British Wildlife Center-t. Ez a hely inkább a vadasparkokhoz hasonlítható, mert az Angliában élő állatokat mutatja be. Van itt szarvas, róka, borz, mókus, sikló, nyest, őz ...szóval nekünk pont jó fotóalanyok :)
Egész napunkat itt töltöttük, "talk"-on vettünk részt ahol az állatokat etették és beszéltek róluk. Természetesen elsődleges célunk a fotózás volt, amire ez a park nagyon is alkalmas, mert szépen kialakított kifutókban élnek az állatok és próbálják nekik megteremteni az eredeti környezetüket. Ezek után nekünk csak a kerítéssel és a hálókkal kellett megküzdenünk ha akartunk egy jó képet :)


Első állomásunk, Stonehenge

 Csak, hogy 100%-ban biztosak legyünk benne, hogy hol vagyunk :D

Már a Wildlife Center-ben 



Egy mutáns (???) fajta 

Mókus amikor érdeklődik ... 


Mókusnak is tetszik a táskám 











Kedvenc képem :)


Még Sam-et is megtámadták a mókusok :D 

Kitty


2012. augusztus 28., kedd

Kitty Tor

Sziasztok!


Folytatom augusztus 19-vel, vasárnappal ...

Már egy párszor említettem, hogy a Datmoor Nemzeti Park közelében lakok, de még vad póni keresésen kívül sose voltam közelebbi kapcsolatban ezzel a hellyel.
Úgy gondoltuk ha van egy szabad vasárnapunk akkor meglátogatjuk a nemzeti parkot és teszünk egy kisebb túrát. Na jó, volt ennek másik apropója is, mivel a területen az egyik csúcsot Kitty Tor-nak hívják és úgy gondolták Sam-ék, hogy ezt mindenképp meg kell nekem is néznem.
Így vasárnap ebéd után elindultunk meghódítani a nevemmel fémjelzett kis csúcsot.

Én eddig a moor-ról azt hittem, hogy normális füves rész, mint otthon a mezők ... sajnos a túra alatt rá kellett jönnöm, hogy ez nagy mocsárba kerültem. Utunk első felénél nem is volt gond, sima füves rész volt amit néhol pár szikla tett kissé nehézkessé, de aztán áttértünk egy sokkal vizesebb részre, ami már nem bizonyult annyira könnyűnek.
Szerencsére volt nálam egy bot amivel mindig tudtam nézni, hogy épp milyen előttem a talaj és így  mocsaras részt jobban ki tudtam kerülni.
Kb. 6 km-es séta és pár mocsár után elértük a Kitty Tor-t. Én reméltem, hogy találok egy táblát, hogy hol is vagyunk ... de sajnos csak sziklák jelezték, hogy elértünk egy újabb csúcsot. :(

Pihenés és fotózás után újból nekivágtunk az útnak, de szerencsére most már egy jobb minőségűn mentünk vissza, ahol kevesebb veszély leselkedett ránk :D Végig a folyót követve mentünk vissza az első csúcshoz és onnan pedig a kocsihoz.
A több, mint 10km-es túra után mindenki kellően elfáradt :D


Dartmoor felett a felhők


Kitty Tor ködben


Kitty Tor  I.

 Kitty Tor II.

Völgy

 Folyó




Kitty


2012. augusztus 24., péntek

Macro

Sziasztok!

Hosszú idő után most újból van egy kis időm a blogra és a pótlásokra. Remélem a mai nappal is kicsit közelebb kerülök ahhoz, hogy utól érjem magamat :)


Augusztus 18, szombat ...

Ezen a napon munka lett volna, de végül az elmaradt a kevés nevező miatt. Sajnáltam, mert tetszenek a lovas események :(  

Mivel pénteken a kiállításon nem tudtunk fotózni, ezért ez a délután pont jó volt erre. Csináltunk pár képet Festive-ről ... épp várakoztam fotózandó alanyaimra, amikor megláttam egy kisebb csoport lóherét a fű között és rajtuk nagyon mutatós vízcseppeket.
Nekem sem kellett több ... fotózás után bejöttem, gyorsan objektívet cseréltem és már mentem is vissza a kertbe.
Nem ijedek meg egy kis vizes fűtől, szóval rögtön a földre vetettem magamat és minél közelebbi képeket próbáltam csinálni kedvenc macro alanyaimról, a vízcseppekről.
Egy 105 mm fix. 2,8-as macro-t használtam, ami igaz a régebbi kiadás, de nagyon nagyon jó! Plusz hab a tortán, hogy az én gépemmel nem megy automatában ... ami néha jó, de itt nem kevés bosszúságot okozott ez nekem.
Én mozgok, akkor már a gép is ... na meg még ott a fránya szél ami az aljnövényzetet is meg megmozdítja. Ezek összessége nem igazán szerencsés egy állvány nélküli manuális fotózásnál. Próbálkoztam ezzel harcolni ... nem az a típus vagyok aki ezt olyan könnyen feladja. Régóta akarok közelről vízcseppet fotózni, és erre most itt volt az alkalom.
Igaz nem vagyok még megelégedve a végeredménnyel ... látok rajtuk javítani valót, na van még elég ötletem is, hogy újból neki ugorjak ennek a macro témának.
De azért teszek fel ide pár képet, hogy lássátok milyen kicsi dolgokat menyire fel lehet nagyítani.

Még ha nem is a legjobb képek, de megszenvedtem értük ... amikor visszajöttem a lakásba Samék nem is értették, hogy miért vagyok tiszta víz és piszok :D De rájöttek, hogy ez csak is a földön való fotózás eredménye :D


Vízcsepp, ahogy általában az összes ember látni szokta :)



És egy vízcsepp egy lóherén, ahogy egy macro objektíven keresztül lehet látni



Változatosság kedvéért vízcsepp egy fűszálon  :D


Ne csak vízcsepp legyen ... egy apró kis légy szerűség


 Kitty

Wales

Sziasztok!

Lassan úszóhártyát növesztek ettől a rengeteg esőtől :D Újabb nap, amikor be van borulva, zuhog,  fúj a szél, hideg van ... szóval nem az az igazi nyári időjárás. Pont múlt héten láttam a Tesco-ban egy kis táskát amire rá volt írva, hogy " Great British Summer" ... lehet nekik ez az igazi nyár :D

De térjünk is vissza a bloghoz és az elmaradt bejegyzésekhez. Múlt hét csütörtöknél hagytam abba, vagyis most folytatom a péntekkel ( augusztus 17.) ...



Előző este kb. 5 ébresztőt is beállítottam ... amikor korán kell felkelni és tudom, hogy fontos az a dolog, amiért nekem ki kell nyitnom a szemeimet, akkor több ébresztőt is bekapcsolok. Képes vagyok 1-2-t simán átaludni :D
Ezen a reggel is ugyanúgy indult, mint a többi ... csak úgy 3 órával korábban. Most nem 8 óra után, hanem 5-kor keltünk, nem volt kávé, csak egy gyors tea és szendvics készítés.
Épp a tojásokat pucoltam a szendvicshez, amikor a perifériás látásomban észrevettem valami óriási fekete dolgot ... ez nem volt más, mint egy hatalmas pók a hűtő falánál.
Nem, nem az a vékony lábú kaszás fajta, azokhoz már hozzászoktam. Ez tejesen más ... már tavaly is találkoztam eggyel, amit a kis terrier szedett le a falról ... szóval ha még a kutya is meg tudja fogni akkor gondolhatjátok, hogy nem az a kicsi fajta.
Most is egy ilyennel futottam össze hajnali 5-kor a konyhában ... lévén, hogy pók fóbiám van ez nem a legjobb, de Sam segítségemre sietett egy papuccsal. És egy gyönyörű ugrás kíséretében megsemmisítette az ellenségemet :D  Andrew persze a pók védelmére kelt, hogy milyen dolog kora reggel gyilkolászni és, hogy szegény állat sem számított rá :D
 Póktalanítás és szendvics készítés után indultunk el a kiállításra, ami miatt még egy határt is át kellett lépnünk ... ez volt Wales.
A Welsh Kennel Club Championship-re mentünk, de most nem dolgozni, csak sima kiállítókként érkeztünk. Jött velünk Baffle, Cinnamon és Festive.

3 órás utazásunk során elhaladtunk egy kikötő mellett, ami telis tele van új autókkal, amiket Japánból és innen nyugatabbi országokból hoznak. Ezen a helyen várakoznak a nagy kamionokra, hogy tovább szállítsák őket a márkakereskedésekbe.
Telefonos kép, vagyis nem valami jó ... de az a sok kis apró pötty a kép közepén azok az autók.



A kikötő a Savern folyónál van  ... vagyis kell egy híd is, amin mi átkelhetünk. Ez pedig a Severn River Crossing. Ez már a második híd, amit ez a folyó fölé építettek 1996-ban. Angliát és Wales-t köti össze és az M4-es autópályához tartozik.
5 km-es hosszúságával jó nagynak számít ... vagyis én még nem láttam sose ilyen óriási hidat. És ha már Wales ... az ottani nyelvjárás szerint nem Severn River Crossing, hanem Ail Groesfan Hafren a neve :) 





Severn folyó partja 


Angol és a walesi nyelv ... az összes táblán mind a kettő fel volt tüntetve, hogy aki nem beszéli a hivatalosat, az se tévedjen el.
Én azt hittem, hogy kicsit hasonlít az angolhoz, de nagyon nem :D Tele vannak "w" és "y" a szavaik ... by the way, ha valakinek feltűnt már a "fy mywyd" vagyis a blog neve, akkor most rá kell jönnie, hogy honnan is származik :) Ez a walesi nyelvjárásban a "my life" :)



Angliában tele vannak az utak a "Slow" felirattal, ami szerintem nagyon ügyes, mert így biztos, hogy senki sem fogja szem elől téveszteni a jelző táblákat ... elég az útra ránézni.
Wales-ben ezt is lefordították ...



Egy szivárvány Wales-ből :) 



Sajnos egész úton rossz időnk volt ... de amire elértünk a kiállításhoz kicsit jobb lett. Ameddig megsétáltattuk a három kutyát az idő nekünk kedvezett, de ahogy megtaláltuk a ringet és elfoglaltuk a helyünket a sátor alatt, újból elkezdett esni :(

Sajnos a kiállítás nem úgy sikerült, ahogy reméltük. Festive-et, akinek ez volt az első kiállítása még egy felnőtt kutya meg is akarta támadni :( Kölyök kutya lévén ez elég nagy sokk volt neki :(

Kiállítás után indultunk is haza, mert az idő se volt jó, hosszú út volt még előttünk és fáradtak is voltunk :)


Kitty

2012. augusztus 21., kedd

Dartmoor Zoo

Sziasztok!!


Vasárnap már olyan jól álltam a bloggal, kezdtem örülni, hogy utolérem magamat ... de közbe jött egy kisebb túra, aztán egy hosszú utazás. Ezért csak ma folytatom :)



Csütörtök, augusztus 16 ...


Már az előző posztban írtam, hogy terveztük a Dartmoor Zoo meglátogatását, de az kedden meghiúsult. Mivel csütörtökön ráértünk, Forager is jó volt - kiderült, hogy követ evett, de már minden rendben van vele :) -, időjárás is nekünk kedvezett ezért elmentünk az állatkertbe.
Plymouth felé van ez a híres hely ... már csak azért is népszerű, mivel  egy filmet is készítettek róla. Nem, nem az állatokról ... csak a tulajról és az állatkert megvételéről. A "We bought a zoo" vagy magyarul "Az igazi kaland" című film ennek az helynek a tulajáról szól. Igaz, a filmet nem Angliában forgatták, de kíváncsi vagyok rá. És ha valakit érdekelne, itt a magyar előzetes ...
We bought a zoo

Nem messze az állatkerttől már messziről kiszúrtunk egy fát ... nem tudom ki és milyen megfontolásból festette le pinkre, de az biztos, hogy jó sok időt elvett az életéből ez az ötlet :D




Az állatkert teljesen olyan, mint a többi, vagyis amiket én láttam. Nekem elég kicsinek tűnt, főleg ez inkább állatok helyére vonatkozik. Lenne még mit bővíteni és felújítani rajta, de tudom, hogy nagyon sok munkába, időbe, na meg persze pénzbe került annak, aki megvette. Azt hallottam, hogy a tulajnak semmi előképzettsége sem volt az állatkerttel és az állatokkal kapcsolatban, amikor gondozása alá vette ezt a területet. De az biztató, hogy több felújítás is folyik a parkban, hogy minél jobb helyet tudjanak biztosítani a lakóknak.
Amikor mi ott voltunk a legtöbb állat inkább nyugodt helyre vonult a kíváncsi pillantások elől. Megértem én az állatokat, csak így ez annyira nem izgalmas :D Láttunk medvét, tigrist, jaguárt, vidrát, egy majmot, néhány tyúkot, kecskét, szurikátákat ... szóval a szokásos állatkerti lakókat.


Medve 


Tigris, aki modellként pózolt ... csináltam kb. 20 felé képet róla :D




Jól lakott szurikáta 


Zebrának álcázott mini :)



Hazafelé meglátogattuk a Burrator Reservoir-t, ami Plymouth víztározója és amikor nagyon alacsony a vízállása, akkor lehet látni a völgybe épült régi falut. Sajnos nekem nem volt ekkora szerencsém, de azért körbe néztünk a környékén.
Sajnos esett az eső, ezért a gépet nem is vettem elő ... így csak telefonos képek vannak :( 



 Megnéztük a Norsworthy hidat is, amiről nem tudtam meg semmi különöset. De gyönyörű környezete volt :)







Kitty