Mothecombe beach újból

Sziasztok!

Következzen egy újabb nap beszámolója ...


Július 20, szombat


Reggel egy kis késéssel, de sikerült elindulnunk egy újabb munka helyszínére. Tengerparti kutyasétáltatás volt a program, mi részünkről pedig eme alkalom megörökítése.
A besset hound club szervezte, így nagy részben ez a fajta volt jelen, de bárkit szívesen láttak, aki kutyával vagy anélkül akart csatlakozni.A helyszín pedig a kedvenc tengerpartom, a Mothecombe beach volt.Már írtam róla a blogban, azt hiszem senkinek sem kell bemutatnom ezt a fantasztikus helyet.
11 körül indultunk le a partra egy csomó basset hund-dal, 3 terrierrel, 3 bloodhounddal, springer spániellel, labradorral és még jó pár fajtával. Kedvenc fotó alanyom Tess, a springer spániel volt, aki mindig talált valami üldözni valót a vízben :) Sőt, a séta végén még a fényképezőmet is játéknak vélte, folyamatosan követett és remegve várta, hogy mikor dobom el neki a gépemet.

Tess

Először felsétáltunk a folyóhoz, mert ott sokkal könnyebb a rövid lábú kutyáknak és a strandolni vágyóakat sem zavarjuk. Majd egy óra elteltével visszafelé vettük az irányt és szerettünk volna lemenni a tengerpartra fotózni Sam barátaival,Evelyn-nel és Rob-bal akik a 3 bloodhoundot és a spánielt hozták ... de mindez csak terv volt, mert a természet nem így gondolta. A tenger olyan gyorsan közeledett felénk, hogy semmi esélyünk nem volt meglátogatni azt a kis part szakaszt, ahol első alkalommal csináltuk a képeket Gyp-ről és Lottie-ról.
Mivel tervünk meghiúsult, inkább beszélgettünk egy kicsit a parton, bevittük a kutyák az a vízbe majd visszamentünk a parkolóhoz. Itt van egy kis kávézó, ahova beültünk beszélgetni Evelynékkel, ittunk egy üdítőt és megettünk - tengerpartnál kötelező - jégkrémet. És kora délután jöttünk is haza.


Pár kép a sétáról

Kitty 

Terelés

Sziasztok!


Újból hanyagoltam a blogot a munkák miatt, de igyekszem a beszámolókkal.


Július 20, péntek


Egy újabb szabad napnak néztünk elébe ... nem akartunk feleslegesen itthon ülni, ezért inkább elmentünk egy terelő versenyre. Bevallom, még életemben nem voltam egy terelésen sem, sőt még a közelében sem, pedig juhászkutyáim vannak.
Kb. 4 évvel ezelőtt egy séta alkalmával összetalálkoztunk  jó pár birkával és a legidősebb aussiemat, Silvert annyira érdekelte az új jövevények, hogy többszöri hívás után sem volt hajlandó letenni a tervéről. Odarohant a birkákhoz, akik teljesen megrémültek tőle és a szőlő sorokba ugrálva próbáltak menekülni ... amire a fél nyájat sikerült Silvernek rossz irányba hajtania, én is odaértem a helyszínre és nagyon sűrű elnézések közepette próbáltam minél távolabb kerülni az említett állatoktól és a pásztortól. Szóval ezen a szerencsétlen eseten kívül nem sokat tudok a terelésről, sőt inkább fogalmazzunk úgy, hogy semmit!!

Kora délután érkeztünk meg a versenyre, ami még javában zajlott. Beálltam én is a nézők mellé, tán tanulok ma is valami újat. Mivel eddig még csak képről láttam terelést, így fogalmam sem volt, hogy mi fog történni vagy mit kell néznem.
Középen volt egy kis pódium szerű, oda felállt a tulaj és mellette volt a kutyája ... én meg hiába erőltettem meg a szemem, egy darab birkát sem láttam jó 300 m-es körzetben.Néztem, néztem, kerestem a fehér kis állatokat, de csak nem lett egy sem ... gondoltam, hogy én vagyok a tudatlan, majd biztos behozzák őket vagy történik valami.
Ahogy várakoztam, meghallottam egy sípszót és a border collie elkezdett rohanni ... de hogy merre és minek, azt nem értettem. Csak rohant, rohant, rohant ...
A pálya másik vége jó másfél km-re volt tőlem és én csak néztem a mezőt és kitartóan vártam a megjelenő birkákat, amik még 15 perc álldogálás után sem voltak hajlandóak feltűnni.
Nem akartam elsőre ítélkezni, fogalmam sincs erről a sportról, ezért inkább csak kitartóan figyeltem.
Ahogy így várakoztam, megláttam a távolban egy kis fehér csomót ... jupppppííí, ezek a birkák!!
Akkor derült ki számomra, hogy szegény kutyának a nagy hőségben át kell rohannia az egész pályát, és amikor megtette azt a másfél km-t, akkor kezdődik a munka igazi része, mert vissza kell őket terelni a gazdájához.  Minden tiszteletem ezeké a kutyáké, akik ilyen kitartóan és lelkesen tudnak dolgozni még ilyen nagy melegben is.
Lassan, de biztos egyre közelebb ért a kutya a terelendő állatokkal, így már én is tudtam követni az eseményeket. Sajnos az első versenyző után sem körvonalazódott, hogy mikor kell tapsolni vagy épp szomorkodni ha valamit rosszul csinálnak a "versenyzők", de legalább arra rájöttem, hogy az első 15 percben felesleges a birkákra várnom :D
Megnéztem 3 terelést is, de a nagy melegben és a tűző napon való várakozás nem tartozik a kedvenc elfoglaltságaim köré, így inkább elindultam szétnézni és próbáltam egy árnyékos helyet keresni. 


Pár kép a terelésről

Sokkal árnyékosabb helyet nem találtam, de egy kicsit időztem a birkanyíró színpadnál. Itt volt egy csomó fajtájú birka és megmutatták, hogy hogyan nyírják őket.
Egy kép egy kevésbé izgatott modellről.

Sam-mel megnéztük az összes kis sátrat, ebédeltünk egyet, megnéztük a birka futó versenyt és inkább hazafelé vettük az irányt, mert ilyen nagy melegben semmi kedvünk nem volt a napon ülni.


Kitty

Padstow

Sziasztok!

Egy délelőtt alatt 2 bejegyzés ... már csak 4 kell és utol is értem magamat :)


Július 18, csütörtök


Szép, szép a sok fotó, csak másnap jön rá az ember, hogy mennyi munka is lesz vele :) Az előző napi vadászkutya fotózás eredményével ezen a délelőtt szembesültem és a szerkesztésen kívül nem sok mással töltöttem napon első részét. Gondolom a munka ezen része senkit sem érdekel ... a titkokat meg úgy sem árulom el, így inkább térjünk át a délutánra :D

Munka után kell egy kis pihenés és kikapcsolódás ... ezért a délutánunkat és esténket egy szuper helyen töltöttük. Már tavaly is írtam Padstow-ról és Wadebridge-ről, na meg az azt összekötő kerékpárútról. Amit itt olvashattok el: Camel kerékpárút
Ezen a napon újból felkerestük ezt a helyet, mert tavaly annyira megtetszett és egy kis biciklizés sosem árt az embernek.Odafelé az út kb. 8 km volt, amivel már jó előre ledolgoztuk a vacsora során felszedett kalóriákat :D
Ahogy beértünk a városba, valami finom vacsora után néztünk, amit meg tudunk enni a tengerparton ... erre tökéletesen megfelelt az angolok egyik "nemzeti étele" a fish&chips!!
Sokan nem szeretik, sőt ismerek pár embert aki egyszerűen utálja, de én teljesen oda vagyok érte. Nem is értem, hogy mit nem lehet szeretni a friss tengeri halon és a finom sült krumplin. Oké, én is próbáltam otthon, egy jó nevű helyen, de arra én is azt mondtam, hogy borzalom! A halnak rettenet íze volt, a bunda nem volt jól megsütve és még a krumplit is sikerült elbénázniuk. Ha itt ettem volna életem első fish&chips-ét, biztos én is utálnám ... de szerencsére tudom hol lehet jót kapni :)
A finom vacsihoz és tengerparthoz már csak egy dolog kellett ... egy finom , hideg cider. Gyorsan ezt is beszereztük és szuper vacsorán volt a kikötőben.

Vacsora után elindultunk megkeresni a tengerpartot, mert tavaly ott nem voltunk ... nem mondom, hogy nagyon kellemes volt a dombra feltolni a kerékpárt, de a csodás látvány kárpótolt . Nagyon puha, arany színű homok volt a parton, amit addig élveztem, ameddig ott voltunk ... hazafelé kiderült, hogy sikerült belőle hoznom egy kicsit a cipőm segítségével :D

Egy kis üldögélés és tengerpart csodálás után indultunk vissza a városba, majd a kerékpárra ülve visszatekertünk Wadebridge-be. Így duplán le lett dolgozva a vacsi és szuper esténk volt :)


Padstow kikötője

Hazafelé a naplemente :) 

 Kitty

Vadászkutya fotózás

Sziasztok!


Egy újabb nap, egy újabb beszámoló ...


Július 17, szerda


Szokásos reggeli menetrend ... kávé, gabonapehely és erőtejes ébredés, hogy nekivágjak a napnak. Ma délelőtt sem volt munkánk, de volt dolog az előző napi farm fotózásról. Igaz, ez inkább csak Sam-et érintette, mert neki kellett leadni a képeket az újságnak.

Az előző naphoz hasonlóan most is csak délután dolgoztunk, de nem birka fotózás volt a program, hanem egy labradort és pár spánielt kellett lefotóznunk munka közben. Végre valami izgalmas téma a sok rémült birka után :)
Dawlish melletti kis tanyára mentünk, ahol az egész "falu" 4 házból állt, kicsit hasonlított az itteni népsűrűségre. A fotózás a völgynél lévő háznál volt, ahonnan nem csak gyönyörű volt a kilátás, de kert közepén volt egy hatalmas tó ... ez szolgáltatta a kedvenc képeim helyszínét.
Először egy munka springer pár fotóztunk mezei munka közben ... vagyis a mezőt inkább csak imitáltuk a gyönyörű kertben. Ezt követte a fekete labrador, akinek a színével a gépem nagyon nem volt kibékülve és az élességet is kevésbé akarta eltalálni mozgás közben, de nem panaszkodok ... ügyes kis gép ez azért.

Labrador 

Majd jött a kedvenc részem, a vízi munka, elsőnek a springer szukát fotóztuk. A dummy vízbe érkezése után elkezdett rohanni a víz felé ... ekkor mindenki, vagyis inkább csak a mi megdöbbenésünkre olyat ugrott, amilyet én még kutyától nem láttam. Szinte függőlegesen érkezett a vízbe :D Nagyon nagyon reménykedtem, hogy a döbbenettől és csodálattól azért lesz használható képem eme mutatványról ... majd kicsit később megnyugodhattam, mert elkészült a kedvenc képem :D

A springer kant és a labradort is lefotóztuk, akik már ennyire nem voltak vehemensek, mint első alanyunk, de lett így is bőven jó képem róluk is.
A két springer befejezése után hoztak egy kis angol munka cockert ... aki ismeri bármelyik fajtát is, az láthatja, hogy miért írom ki a "munka" jelzőt. Ezek a kutyák teljesen különböznek a kiállításon megjelenő társaiktól. Én nagy springer rajongó vagyok, de inkább az amerikai kiállítási példányok tetszenek és a szuper groomingjuk. Sok fajta "átalakításával" nem értek egyet amit az USA-ban csinálnak, de ez az egyik ami az én tetszésemet is elnyerte.
De kanyarodjunk vissza a kis cockerhez ... ő még nagyon fiatal és a kiképzése még folyamatban van, de fotózás szempontjából így is ügyesen dolgozik és a vízi munkája is szép.

Végül jött megint a labrador, akivel annyira nincs kibékülve a gépem. Egész fotózás alatt szerettem volna egy napsütéssel szembeni vizes fotót ... utolsó alanyunk szolgáltatta a megfelelő modellt ehhez. Így lett sok szuper ugrálós, futós és még "vizes-rázós" képem is :)

Fotózás után visszavittük a kutyákat a gazdájuk házához, ahol volt kettő kis springer kölyök, akik a korábban fotózott kutyák kölykei. Az anya egy barna, az apa egy fekete springer ... ki nem találjátok, hogy az alom két kiskutyájából a kis szuka barna, a kis kan pedig fekete :D
Ha már itt voltunk róluk is csináltuk képeket, annyira aranyosak voltak.

Két pici 

Nagyon jó nap volt kedves emberekkel, szuperül dolgozó kutyákkal és fantasztikus helyszínnel ... utóbbit simán elfogadnám :)

 Kitty

Egy farm

Sziasztok!


Folytatódjon a végeláthatatlan blog írásának pótlása  ... remélem hamarosan már végére érek :)


Július 16, kedd 


 Az előző napi kiállítás után nem nehéz kitalálni, hogy mivel töltöttük a napunkat ... természetesen a képeket csináltuk és a korábbi megrendeléseket fejeztük be.
Ez a fotózás unalmasabb része általában, de néha van egy kis kihívás, vagy ha nem akkor majd csinálok én magamnak ... :)

De nem csak az irodában töltöttük ezt a napot, volt egy délutáni fotózásunk is ami már ott érdekesen indult, hogy nem találtuk a farmot. A GPS szerint már rég megérkeztünk, amikor mi még csak két mező között voltunk, ezért inkább telefonos segítséghez folyamodtunk és megpróbáltuk így megtalálni. Kisebb keresés után felleltük a megfelelő legelőt, amin keresztül vezetett az út a tanyához és végül a házat is.

 Ez fogadott minket a kapunál ... itt már biztos volt, hogy jó helyen járunk

Először egy újságíró megcsinálta az interjút a tulajdonosokkal, majd elindultunk felfedezni a farm többi részét. Bejártuk az összes legelőt ami a ház körül volt és megnéztük a birkákat is. Még mindig nem értek semmit sem ebből az egész birkás dologból ... fogalmam sincs, hogy melyik milyen fajta, miért tartják őket ... én csak a külső különbségeket látom, mint pl. az egyiknek olyan a feje mint egy bull terrier vagy épp lefelé lógnak a fülei. Szóval remélem senki álmait nem törtem össze, hogy a blog továbbra sem fog átalakulni birka szakértői felületté ... max. kutyássá, mert ahhoz picit többet értek :)

Egy kelpie segített nekünk jó irányba terelni a birkákat a fotózáshoz

Szóval ott tartottam, hogy birkák és farm bejárás ... az újságíró úgy gondolta, hogy ő már elég anyagot gyűjtött, ezért ő elment, mi meg tovább fotóztunk. Megnéztük az import francia birkákat, a többszörös győztes kiállítási példányokat. Még további két legelőt kellett felkeresnünk, amik egy teljesen másik helyen voltak.
Kb. 20 perc autózás után érkeztünk meg az első, majd innen 10 percre volt a másik legelő ... Sam-mel nem értettük, hogy miért tartja valaki ilyen messze az állatait, na meg a napi meglátogatás sem valami olcsó ennyi benzin mellett.
Amikor befejeztük a fotózást, a tulaj mondta, hogy még megmutat nekünk valamit, de ez nem kapcsolódik a birkákhoz. El sem tudtuk képzelni, hogy hova megyünk és ott mit fogunk találni, de azért követtük ... egy telephelyre vezetett az utunk és egy bolt ajtaját nyitották ki nekünk. Mi pedig el sem akartuk hinni, hogy hol vagyunk ... ekkor derült ki, hogy akinek eddig a birkáit fotóztuk, az a Winkleigh Pine bútorbolt tulajdonosa. Na jó, ez így nem mond sokat az otthoniaknak, de ez a márka itt elég népszerű, mert gyönyörű fa bútorokat készítenek ... persze ennek megfelelő árral is.
A tulaj megmutatta nekünk az egész boltot, megnézhettük a bútorokat és kiderült, hogy a boltban 3 magyar is dolgozik.
Ekkor már értettük, hogy miért laknak a birkák ilyen távol ... a gazdájuk úgy is erre jár minden nap, nem okoz neki gondot ez a távolság. 

Kitty

Stithians show

Sziasztok!

Ma egy szuper napon vagyok túl, remélem hamarosan behozom a lemaradásomat blog terén is  és megoszthatom veletek.  Addig következzen a hétfő ...


Július 15, hétfő 


Ez a dátum nagyon fontos volt számomra, mert ezen a napon ünnepli az anyukám a szülinapját :) Reggel fel is köszöntöttem, de e jeles alkalom nem igazi ajándék nélkül ... nem tudtam hazarepülni és meglepni, de egy kis aprósággal akartam pótolni a távolmaradásomat.
Már előző héten elküldte neki a csomagot és a fellelhető összes dologgal bebiztosítottam, mert a tavalyi "szállítmány" a mai napig nem érte el eredeti úti célját :(  De ez alkalommal nem volt kedvem még egy évet megkockáztatni .
Szerencsére a csomag megérkezett épségben, bontatlanul ... sajnálom a pár napos csúszást, de ahogy itt mindig mondjuk : better than nothing :)

Ezen a napon volt még bőven dolgom a csomag aggódásán kívül is ... reggel a Stithians show-ra mentünk fotózni. Közel 1 évvel ezelőtt is voltunk itt dolgozni, de akkor a nap nagy részét a kocsiban töltöttük az eső miatt, de ezen a reggelen az időjárás is kegyes volt hozzánk.
Először Sam-mel bejártuk a területet, megnéztük a baromfi, nyúl, birka és szarvasmarha kiállítást, majd külön váltunk.
Én a délelőtt további részében a még felfedezetlen sátrakat jártam és próbáltam minél többet fotózni.

Ebéd körül visszamentem Sam-hez és a délutánt már a kocsi árnyékában töltöttem. Tavaly még a hideg és az eső menekültünk ide ... most meg a másik véglet, túl nagy volt a hőség és a napsugárzás. Egyik sem igazán jó, de talán még az utóbbi ami jobban elviselhető így a nyár kellős közepén.

5 körül fejeződött be a kutyakiállítás, amire eredetileg mentünk és Sam fotózta a Best in show-ban helyezett kutyákat. A hosszú és rettentően meleg nap után már vágytunk haza a hűvös lakásba.


Ezt láttam a kézműves sátorban ... teljesen hozzám illő kis tábla :)

És a  végér egy kis cukiság

Kitty

A köd

Sziasztok!


Következzen a múlt hét vasárnapról szóló beszámolóm ...


Július 14, vasárnap 


Nem csak a szombatot, de a vasárnapot is pihenéssel tölthettük, ezért újból útra keltünk.
Hajnali 5 órakor csörgött a telefonom ... nem tudtam, hogy ezzel kezdődik az álmom vagy épp a valóság ... sajnos utóbbi. A reggel, vagyis inkább a hajnal a szokásos kávé - müzli - magamhoz térés háromszöggel kezdődött és próbáltam magam összeszedni ilyen korai időpontban. Nem sok időm volt, mert korán indultunk ... gondolom a halak is álmosak hajnalok hajnalán és könnyebb őket megtéveszteni :D

 Reggeli köd a házzal szembeni legelőn ... már itt sejtenünk kellett volna valamit :D

Célállomásunk Port Gaverne beach volt, ahol már 2 évvel ezelőtt is horgásztam ... életemben először. Most is jött velünk a hajó, mert az elmaradhatatlan kelléke az óceánon való horgászatnak, vagyis én részemről csak imitálásának.

Ahogy a tengerpart feletti dombokra értünk megpillantottuk a KÖD-öt ... nem, ez nem mozaik szó vagy valaminek a rövidítése, ez csak szimplán az eredeti jelentése. Első látásra nagyon jó fotó alanynak bizonyult, tetszett, hogy olyan sejtelmes hangulatot teremt az öböl környékén ... sőt ameddig Sam és Andrew vízre tette vízi járművünket, expo számot nem kímélve próbáltam megörökíteni a környéket.

Öböl ködbe burkolózva

Öböl már a hajóról

Kis idő múlva vízre szállhattunk és elindultunk az óceán ... pontosabban a köd felé. A parttól távolodva egyre kevésbé láttuk a szárazföldet, perceken belül már csak a végeláthatatlan köd tengerben hajókáztunk és próbáltuk meghatározni a vízen elfoglalt helyünket. Ilyenkor az ember hálát ad az okos telefonnak és a GPS-nek, mert óriási segítség volt!

Nagyjából 3 órát ültünk a ködben és ez nem épp a legkedvezőbb az emberi szervezetnek. Nem láttunk mást csak szürke óceánt és kicsit világosabb  eget, de fogalmunk se volt, hogy hol fejeződik be a víz és hol kezdődik az ég.  Nem volt egy biztos pont sem amibe "kapaszkodhattunk" volna, legalább a szemünkkel ... így inkább a part felé vettük az irányt.
Sajnos dél körül sem akart eltűnni a köd, ezért úgy döntöttünk, hogy szerény, vagyis 6 darab halat számláló kis fogásunkkal inkább a biztos talaj felé vesszük az irányt és hazajövünk. Nem értettük, hogy a reggeli köd miért nem akart tovább állni, de délután még az egyik Facebook oldalon is találtunk hasonló képeket, amikor Cornwall egyes részei ugyanilyen ködbe burkolóztak.

2 óra körül már itthon is voltunk és a nap további részét pihenéssel, részemről filmnézéssel töltöttem.


 Pár kép a ködről, ha már az óceánról nem lett egy igazán szép sem ...

Ezt láttuk a hajóból

Dél körül egy fokkal jobb volt a helyzet ... 

Kitty

Becky Falls

Sziasztok!


Olyan gyorsan telnek a napok, hogy fel sem tűnt az 1 hetes lemaradásom. De most megpróbálom ezt kicsit behozni ...


Július 13, szombat



A hétvége már jól indul, van egy újabb szabad napunk :) Egyre nagyobb a hőség, folyamatosan süt a nap és semmi kedvünk itthon ülni, ezért már reggel elkezdtük nézni a helyeket, ahova "elmenekülhetnénk".
Először a tengerpart-szörf-séta vonalon indultunk el és kerestük azt a helyet, ahol ilyen időben is kényelmesen el tudnánk tölteni a napunkat ... sajnos ez itt, az utolsó két megyében, ami az emberek fő minivakáció célpontja ... több, mint lehetetlen. Ilyenkor minden nagy városban élő család megrohamozza a tengerpartot és egyes helyeken moccanni sem lehet. Mivel nem nagyon volt kedvünk az egész napot egy zsúfolt tengerparton tölteni, ezért inkább az erdő felé vettük az irányt, és elmentünk a Becky Falls Parkba.

Hasonlóképp kell elképzelni, mint a tavalyi Lydford Gorge-ot , de utóbbi nekem izgalmasabbnak bizonyult.Itt is vannak útvonalak, amin keresztül be lehet járni a terület különböző részeit, de annyiban különbözik a tavalyitól, hogy a Becky Falls-nál csak egy folyó van, ami középen átszeli a parkot és az ember csak is ott talál vizet. Sajnos erre mi csak megérkezés után jöttünk rá ...

Először megnéztük az mini állatkertet, mert láttam ott egy csirkét, ami olyan kis bolyhos, mint az itthoni, de mutatósabb és róla akartam csinálni képet ... hozzá nem nagyon tudtam közel kerülni, de a mini kecske rögtön szimpatizált velem, vagyis inkább a gépemmel és meg is kóstolta a nyakpántot.
Én bárhogy próbáltam megörökíteni a pillanatot, nem sikerült, de legalább Sam csinált egy képet rólunk. 

 Az állatok után elkezdtük keresni a piros ösvényhez vezető utat, de kissé eltévedtünk, így saját túraútvonalat dolgoztunk ki.  Nem mentünk végig az erdei részen, mert tök felesleges, hanem minden egyes kis zugot felkerestünk a folyó mentén és próbáltunk minél alkalmasabb helyet találni a fotózásra. 
Szebbnél szebb vízeséseket láttunk, de a technika már megint nem akart hozzám kegyes lenni ... így nem tudom visszaadni azt a látványt, amit én ott átéltem. Igaz pont ez a nagy bajom a tájfotózással ... hiába látok egy gyönyörű helyet, adott esetben vízesést, az lcd-n már teljesen más jeleik meg. De ezért sem erőltetem nagyon a tájfotózást, inkább maradok az állatoknál ... és London után nagyon megtetszett a város fotózás, de csak is fekete-fehérben. Szerintem sokkal kifejezőbb és látványosabb a szürke árnyalatait használni, mint színesbe fotózni ... az ember tekintetét nem vonják el a színek és a város igai hangulata is megmutatkozik. 

De szokásomhoz híven megint elkalandoztam ... ott tartottam, hogy Becky Falls és vízesések. Sammel kb. másfél órát bolyongtunk és fotóztunk a területen, de a meleg idő valahogy nem akart változni, így Sammel megállapítottuk a hűs hegyi folyó láttán, hogy most inkább lennék a tengerparton :D 



Pár kép a szombati kirándulásról 

Kilátás

A legnagyobb vízesésnél  ... ez volt az első alkalom, amikor kipróbáltam a táskát :)

 Kitty