Sziasztok!
Végre vége :D vagyis fél év után sikerült befejeznem a 2 és fél hónapos angliai utazásomat és ezzel egy részt lezárni a blogomban.
Következzen az utolsó reggel és az utazás ...
Augusztus 30, csütörtök ...
Csütörtök hajnali 4 órakor indultunk el a reptér felé, hogy a 7 órási gépet elérjem Bristolban. Szerencsére minden probléma nélkül átjutottam a check-in-nél ... persze a bőröndre már megint ráragasztották a "heavy" cédulát, mert kicsit túl léptem a súlyhatárt ... de legalább nem hajnali 6 órakor kellett a reptéren átpakolnom a bőröndömet :D
Hosszú búcsúzkodás után elváltam Saméktől, ami ennyi idő után nem volt könnyű :)
De sietnem kellett, mert 7-kor már indult is Brüsszelbe a gépem. Szerencsésen túljutottam minden ellenőrzésen, de szokásomhoz híven már megint késésben voltam és utolsók között értem a beszállóhoz.
Egyetlen pozitív dolog volt ebben a korai indulásban ... a repülőből végig lehetett nézni a napfelkeltét :)
1 órával később már a brüsszeli terminálban vártam álmosan a beszállást, hogy elindulhassak Budapest felé és majdnem 3 hónap után hazaérjek.
Ahogy Pesten kiértem a terminálból rögtön megcsapott a nyári hőség, ami elől én Angliába menekültem. Nagyon nem hiányzott ez a meleg és inkább visszasírtam a hideg, esős időt :D
Bristolban felszállás előtt:
Napfelkelte:
Reggeli Bristol és Brüsszel között:
Fertő tó:
Duna
Margitsziget
Pest
Június 19-én indultam el egy hosszú útra, de ezzel a
nappal ennek vége is van :( Rengeteg dolog történt velem az elmúlt
időszakban, sok mindent meg is osztottam veletek, de van amit
megtartottam magamnak :) Rengeteg élménnyel és tapasztalattal lettem
gazdagabb, és egy percet sem bántam meg az itt eltöltött időből.
Nehéz szívvel, de haza kellett jönnöm ebben az évben is :( Nagyon megszerettem ezt az országot, sok emberrel ellentétben még az ételeikért és az időjárásukért is oda vagyok :D
Remélem hamarosan több időt is eltölthetek a kedvenc országomban :)
Kitty
2013. március 9., szombat
2013. március 7., csütörtök
The BEST cycle route ...
Sziasztok!
Jobb később, mint soha ... ezen elgondolás alapján, igaz csak fél évvel később, de már csak 2 bejegyzésnyire vagyok az nyári angliai beszámolóm végétől. Következő a téli londoni kirándulás lesz ... remélem erre már nem kell még fél évet várnotok :D
Utolsó napom Angliában, vagyis augusztus 29 ...
Samékkel már tavaly és ezen a nyáron is többször voltunk kerékpározni Dartmoorban, ezért úgy gondoltuk, hogy valamerre más felé is elmehetnénk.
Sam ötlete volt, hogy látogassuk meg a Padstow-Wadebridge Cycle Route-ot, vagyis ezt a két gyönyörű kis várost összekötő partszakaszt, amit kimondottan gyalogos és kerékpáros forgalomnak építettek ( névre kattintva láthatjátok térképen is ).
A hely különlegessége, hogy egy öböl mellett halad el és valami páratlanul szép kilátás nyílik a látogatók szeme elé.
Néha nem tudtam eldönteni, hogy fotózzak vagy inkább élvezzem az óceán felől érkező hűs szellőt és a gyönyörű, napsütéses időt kerékpározás közben :) Sok szép helyen jártam már, de ez nagyon nagyon megfogott!!
A fotózások és pihenők miatt kb. másfél órásra nyúlt az utunk, de egy percet sem sajnáltam belőle. Nagyon irigylem azokat az embereket,a kik nap mint nap ki tudnak erre a helyre menni és sportolhatnak. Ha itt laknék, én sem hagynék ki egy napot sem sétálás vagy kerékpározás nélkül.
Mi Widebridge-ből indultunk, ahol a kocsit egy parkolóan hagytuk és innen mentünk át Padstow-ba, ami egy régi halász falu volt. Persze a hosszú út során elég kalóriát égettünk el amit pótolnunk kellett, ezért a helyi pékségben vettünk egy kis péksüteményt, innivalót ... és a jó időre való tekintettel nem maradhatott el a fagyi sem :)
Nézelődés és kisebb pihenő után visszaindultunk a kerékpárúton a kocsihoz, majd hazafelé egy jó angolos vacsorát ettünk ... fish and chips-et.
Késő este értünk haza, de Andrew-nak még mindig volt ereje, hogy csináljon nekünk nagyon finom palacsintát, ami hasonlított az itthoni társaira. Persze ők nem lekvárral vagy túróval eszik, hanem porcukorral és citrommal. Tudom, ez így furán hangzik, de érdemes kipróbálni, nekem ízlett :)
Már majdnem minden be volt pakolva, utolsó simításokat kellett elvégeznem hajnalban az indulás előtt ...

Lydford Gorge
Sziasztok!
Sok időm elmegy mostanában a sulival, stúdióval és mellette még a tanulással is. Ha haza érek inkább a könyvet veszem elő, és nem a blogot írom :) Már csak 2-3 bejegyzéssel vagyok lemaradva, vagyis inkább egy csomó képpel, mert azok helyettem is mesélnek.
Utolsó bejegyzésem augusztus 23 volt, de 5 napot átugorva, - amikor inkább csak dolgoztunk - folytatom az utolsó hét eseményeivel ...
Augusztus 28, kedd ...
Elkezdődött az utolsó hetem Angliában, ezért úgy gondoltuk, hogy pár olyan helyet megnézünk ami még érdekes lehet a környéken.
Nem messze tőlünk van egy gyönyörű hely, ami szerintem nincs annyira népszerűsítve, mint ahogy azt megérdemelné. Már előző bejegyzésben is olvashattátok, hogy mennyire imádom a vizet és a vízeséseket ... ezen a napon a tökéletes helyre érkeztem.
A Lydford Gorge egy bekerített nagy völgy, ahol rengeteg vízesést, patakot és egyéb érdekes dolgot lehet felfedezni egy órás séta keretein belül. Én nagyon örültem neki, hogy egy ilyen gyönyörű helyet látogathattam meg, mert nem sok hasonlóról hallottam eddig.
Egyet sajnáltam nagyon, hogy az állványom otthon maradt, mert most óriási szükség lett volna rá :((
Következzen pár kép a kirándulásról ... nem akartam túl sokat felrakni, nehogy valaki megunja a sok vízes képet :D
És ha valakit bővebben érdekelné ez a hely, a National Trust oldalán több infó is van róla: Lydford Gorge
Életem eddigi legnagyobb vízesése a 30 méteres Whitelady Waterfall
Az egész túra alatt látott kedvenc helyem a Devil's Cauldron volt, ami tényleg egy hihetetlen hely. Nagyon keskeny és csúszós út vezetett le a meredek sziklák közé, olyan érzés volt, mint ha az esőerdőben lettünk volna :)

2013. március 4., hétfő
My paradise
Sziasztok!
Utolsó bejegyzésemben egy szülinapról és egy várt találkozásról írtam, ma pedig folytatom a következő nappal, amikor egy csodálatos helyet látogattunk meg ...
Augusztus 23, csütörtök
Azt hiszem mindenki életében van egy olyan fordulat, amiről azt gondolja, hogy eddigi évek során ez a "LEG". Lehet ez egy személy, egy hely, egy város, egy váratlan pillanat vagy épp egy meglepetés.
Az életemben talán túl sok is a "LEG", van legkedvencebb városom, legboldogabb pillanatom, legszebb ajándékom, legfinomabb étel, legjobb ital és ehhez hasonlóak. Sőt van legkedvencebb helyem is,ami először a Widemouth Bay volt, ezt módosítottam ebben az évben a Saunton Beach-re .
Azt hittem a Saunton jó sokáig meg fogja őrizni elsőségét, de ezen a csütörtöki napon olyan helyet látogattunk meg, amiről sokan csak álmodnak.
Nem, nem ... nem kell a türkiz kék tengerre, perzselő homokra és óriási pálmafákra gondolni, attól szebb környezet fogadott minket.
Délután Port Isaac-től nem messzi helyre, Port Quin-be mentünk. Nagyon keskeny út vezetett le a parkolóhoz, ahonnan már rögtön az öbölt pillanthattuk meg. Nem az öböl érdekelt minket, ilyet bárhol lehet látni ... a domb felé vettük az irányt, hogy még jobb kilátásunk legyen.
Kilátás a partról :
Remélem észrevettétek a kép bal felső sarkában lévő házat ... pont eladó :) Port Quin Cottage / Farmhouse néven fut, és valami meseszép. Nem voltam benne, de megtaláltam egy angol ingatlanos oldalon, sőt egy videót is találtam róla. Sajnos a hozzá tartozó kert túl kicsi, így már nekem nem megfelelő :D
Itt a videó ... kedvencem a második szinten lévő háló, ahol óriási ablakon keresztül páratlan látvány nyílik az öbölre -> Port Quin cottage
Kilátás a dombról:
A ház mellett lévő úton felgyalogoltunk a dombtetőre és onnan már szabad kilátásunk volt az óceánra.
Meredek sziklák lefelé
Ahogy haladtunk tovább a part mentén egyre szebb kilátásunk lett az óceánra. A sziklák egymás után, szinte végeláthatatlanul sorakoztak. Szerintem nincs is jobb a sziklás tengerpartnál, amikor lehet hallani a tenger morajlását és a hullámok hangját, ahogy nekicsapódik a több méteres falnak. Szép, szép a homokos part, de ennek sokkal különlegesebb...
Elkerített lyukak voltak mindenfelé a part mentén, amik - a hangokból ítélve - a tengerben végződtek. El sem merem képzelni, hogy régebben hányan estek bele ...
Utunk egy részéről visszatekintve a kiindulásra. Nagyításnál jól látszik egy nagy ház, az Port Quin feletti dombon állt és majdnem vele egy vonalban van a Doyden Castle
Első megállónk a Trevan Point volt, ahol gyönyörű sárga virágok nőttek
Már itt is teljesen elámultam a környezettől és a kilátástól, amikor a szikláról lepillantva egy elhagyatott kis partszakaszt láttam meg ... ez az Epphaven Beach.
Voltam már jó pár tengerparton Angliában, de azt hittem csak a mesében van olyan hely, ahol nem nyüzsög körülöttem egy csomó ember, nem kell a rohangáló gyerekeket kerülgetnem, le lehet ülni és az egyetlen "zaj" a tenger morajlása. Számomra már ez maga a csoda volt, hogy a sok embertől távol, csak egyedül - oké, most Sam is velem volt - lehetek egy partszakaszon.
Amint egyre közelebb jutottam a parthoz, egyre biztosabb lett, hogy a számomra legmegfelelőbb helyre bukkantam itt, Anglia legvégén.
A képek nagyon nagyon nem érzékeltetik jól a méretarányokat, sőt amikor először megpillantottam a köveket azt hittem, hogy ezen simán le lehet jutni az óceánhoz. De amikor elkezdtünk lefelé menni a csúszós, meredek sziklákon, rájöttünk, hogy igen csak nagy ára lesz ennek a gyönyörű helynek.
Már egyre közelebb a célhoz ...
Amikor a lejárathoz értünk akkor vettem csak észre a leggyönyörűbb részt. A dombok között egy kis patak jött el egészen az öbölig, és gyönyörű "mini" vízesésként folytatta útját az óceán felé. Ha az eddigi bejegyzéseimből nem derült volna ki, nagyon nagyon imádom a vizes helyeket, mint a tengerpartot, tavakat, de néha elég egy kis tó is nekem.Otthon már többször megpróbáltam rávenni a családomat, hogy csináljunk egy kis tavat, de eddig még nem járt sikerrel a projektem ... :D
Azt hiszem ennél soha sem tudok fantasztikusabbat kérni ... egy teljesen üres öböl, körülöttem magasodó sziklák, vízesés, óceán, jó idő.
Sokan nem értik, hogy hogyan szerethetem Angliát, miért rajongok ennyire érte amikor van ennél szebb, melegebb ország is. De remélem a kételkedőket is meg tudom győzni ez a bejegyzés után, hogy van még olyan hely ebben az országban ami lehet, hogy nincs annyira népszerűsítve, mint sok hely Cornwall-ban, de ettől egyedi és megismételhetetlen. És igen, érdemes ezért elindulni és megnézni, mert nem ugyanaz képről látni, mint élőben átélni.
Sok vízesés kép után vissza az öbölre ... kilátás félútról:
Ééééééééssss sikerült egyben leérnünk a partra :) A képek nagyon nem adják vissza, hogy mennyire gyönyörű volt ez a hely, sajnos azt még leírni sem lehet ... ezt látni és átérezni kell :)
Legyen bizonyíték, hogy tényleg ott voltam :D

A szembe lévő oldalon pedig egy kis vár van, ami Doyden vagy Pentire Castle néven emlegetnek. Még Doc Martin-ban is benne volt ... aki nem ismerné, ez egy népszerű angol sorozat ami Port Isaac-ben játszódik, tavaly még a házat is láttam, ahol forgatják.

Ritkán mondom - pontosabban írom -, hogy kedvenc képem magamról ... de ez az utolsó pont egy ilyan. Látszok én is, a fantasztikus környék ... örök emlék egy napról, amitől talán sosem tudok jobbat kérni.
Ezt a fantasztikus napot talán sosem tudtam volna megvalósítani, ha nem segített volna Sam és Andrew :)
Kitty
Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)