Piece of my life: London

Sziasztok!

Szokásomhoz híven, megint egy kis késéssel, de annál nagyobb lelkesedéssel próbálom pótolni az elmaradt beszámolóimat.
Ahogy ígértem következzen a kis túrám folytatása február 7-től, csütörtöktől ...

Első reggelem nagyon könnyen indult Londonban, szinte magától nyílt ki a szemem, már annyira akartam menni és felfedezni a várost.
Gyors készülődés és reggeli után, olyan 9 körül indultam el a hotelből. Szerencsém volt, hogy a belváros közepén találhattam szállást, mert minden helyet könnyen elérhettem gyalogosan és semmiről sem maradtam le.
Ahogy írtam a Temple nevű metró megállónál volt a szállás, pont a Somerset House és a Waterloo Bridge szomszédságában. Aki járt Londonban az tudhatja, hogy ez tényleg a belváros ... kb. 1 percet sétáltam a hotelből és a Temzéhez értem ki, de ha tovább mentem a hotel utcáján (Strand) akkor a Trafalgar Square-re jutottam.

Előző este is a Temze partján jött a busz, de gyalogosan és verőfényes (!!!!!!!!!!!!!!!!) napsütésben minden sokkal másabb. Nem hittem volna, hogy ilyen lehetséges, de mégis igaz ... februárban is van tűző napsütés Londonban :)
A Victoria Embankment-től (fő útvonal a Temze partján ) elsétáltam a Blackfriars Bridge-ig, majd pedig délnek vettem az irányt és átment a túloldalra, vagyis a Southwark-ra.

Már reggel óta a kezemben szorongattam a fényképezőmet, de annyira lekötött a látvány, a szuper idő és a város hangulata, hogy már csak a Blackfriars Bridge alá érve eszméltem rá, hogy még egy darab képet sem csináltam.
Ezen gyorsan változtatnom kellett, gépet beizzítottam ... tűző napsütésben, ISO 500-zal, 1/4000-del akartam fotózni, de a zárnak nagyon fura hangja volt.
Hiába mutatta az LCD a helyes értékeket, de a zárnak olyan hangja volt, mint ha 1/200-dal fotóznék. Nagyon nem értettem a dolgot, hiába kerestem a hibát, semmit sem találtam :( Még telefonos segítséghez is folyamodtam, de így sem tudtam előrébb jutni a gond megoldásában.
Ott álltam a Temze partján a 4 napos mini túrám kellős közepén és a gépem pont most hagyott cserben ... nem kívánom senkinek sem ezt az érzést. Látogatásom egyik oka a fotózás volt, na ez ezen a ponton meg is dőlt ... Akkor legszívesebben a Temzébe dobtam volna a gépemet :(
Ha valaki követi a Facebook-os képeimet, most már értheti, hogy miért fekete-fehér az összes londoni képem ... így gyászolom a képeimet :D

Kilátás a Blackfriars Bridge alól:

Szóval a kis kitérő után ...
A hídtól sétáltam tovább a Temze partján kelet felé. Nagyon hangulatos kis utcákon vezetett keresztül az utam ... láttam a Tate Gallery-t, mellette a Globe-ot, kicsit arrébb a The Clink börtönt is megnézhettem kívülről.

Nem csak így céltalanul sétáltam erre, már meg volt a belépőjegyem egy nagyon különleges helyre. Nagyon szeretem a magas helyeket ahonnan szuper kilátás van az egész városra ... na itt mindenki egyszerre mondaná, hogy akkor a legszuperebb helyen járok, mert erre tökéletes a LondonEye. Tudom, tudom, hogy a város nevezetessége, meg mindenkinek ki kell próbálnia, és egy hatalmas élmény. De olyan unalmas, hogy mindenki oda megy, millió meg 1 kép készült már ott, nem túl sok újdonságot lehetne mutatni egy ennyire ismert helyről.
Szóval egy kicsit nagyobb, különlegesebb és jóval "frissebb" építményt látogattam meg.
Ez pedig nem volt más, mint a Shard.

Na ezzel sok infót mondtam, mi?
Itthon nem sokan ismerik, vagy talán csak az én ismeretségi körömben nem foglalkoztatja az embereket az ilyen különleges építmények.
Na de térjünk vissza a Shard-ra, vagyis magyarul Szilánkra ... 2009 óta építik ezt a hatalmas épületet, és most, 2013. február 1-én volt a hivatalos átadása. Szerintem nyugodtan kijelenthetem, hogy első - itthon élő - magyarok között voltam aki ilyen frissen, szinte nyitás után meg tudta látogatni.

És miért is különleges?
Nagyon egyszerű a válasz ... Nyugat-Európa legmagasabb építménye a maga 310 méteres magasságával és 72 emeletével együtt.
De nem utolsó sorban luxus szálloda, éttermek, irodák és lakások (!!!!!!!) is helyet kapnak benne.

Két rettenet minőségű, telefonos kép kívülről, hogy mindenki el tudja képzelni az épületet

A jegyemet már jó előre megváltottam még itthonról, így megspóroltam a sorban állást és én választhattam ki, hogy mikor szeretnék felmenni.
Délre foglaltam jegyet és reménykedtem, hogy lesz egy kis napsütés és nem kell a szürke, ködös várost néznem.

Dél körül, másik 7 emberrel egy kisebb csoportot alakítottak belőlünk és egy ellenőrző kapuhoz kísértek minket. Teljesen olyan volt mint a reptéren, zsebeket ki kellett pakolni, a csomagokat átvilágították, de teljesen érthető ez a nagy elővigyázatosság.
Ellenőrzés után beszállhattunk a liftbe, ami felvitt minket kb. az épület feléig, és onnan egy újabb liftbe átszállva értünk a 68. szintre.
A 68. szinten van a "felhő szint", vagyis itt vagyunk kb. egy magasságban a felhőkkel és ezen felül még mehetünk a 69. szintre ahol egy zárt, 360 fokban körbe járható kilátó található, és majd után következik az épület legjobb része, vagyis a 72. emelet, ahol ugyancsak kilátó van, de ez már nem teljesen zárt.
Ezt a 3 emeletet mindenki kedve szerint járhatja be, nézelődhet, vagy épp vásárolhat a 68. szinten lévő boltban. Ami számomra a legpozitívabb volt, hogy senkit sem küldtek le, addig maradhattunk ameddig akartunk. Foglaláskor 30 perces intervallumokat adnak meg, ezért én azt hittem, hogy ennyi idő áll a rendelkezésemre, hogy körbe nézzek majd elhagyjam az épületet. De szerencsére tévedtem, mert zárásig bárki maradhat és nem foglalkoznak vele, hogy az illető már reggel 8 óta ott kering.

Én több, mint 2 órát töltöttem fent, és még így visszagondolva is keveslem. Annyira lehengerlő és csodás a látvány, amit nehezen lehetne leírni. Egy csomó képet csináltam, de egyik sem adja vissza azt az érzést. Ezt mindenkinek a saját szemével kell látnia, már ha szereti a magas helyeket.
Elvileg 60 km-re el lehet látni jó időben, de amennyi én Londonból láttam már az is bőven elég volt.
Fantasztikus, napos időben voltam fent és alig bírtam megállni, hogy át ne változzak "turista fotóssá", aki mindenhol csak ész nélkül kattintgat.
Többször is sétáltam a szintek között, hogy újabb és újabb témát találjak ... épp így lett meg az egyik kedvenc képem, amikor a 72. emeletről a 69.-re sétáltam lefelé, és lenéztem ...

Ha már ennyit áradoztam a Shard-ról, akkor itt egy kép, csak, hogy mindenkit meggyőzzek, hogy tényleg ott voltam és tényleg olyan magasan :)

Pár kép a Shardról ...

Épp látogatásomkor takarították kívülről az épületet. Ez annyira lenyűgözte az embereket, hogy sokan a szegény alpinistákat fotózták ... :D