Egy farm

Sziasztok!


Folytatódjon a végeláthatatlan blog írásának pótlása  ... remélem hamarosan már végére érek :)


Július 16, kedd 


 Az előző napi kiállítás után nem nehéz kitalálni, hogy mivel töltöttük a napunkat ... természetesen a képeket csináltuk és a korábbi megrendeléseket fejeztük be.
Ez a fotózás unalmasabb része általában, de néha van egy kis kihívás, vagy ha nem akkor majd csinálok én magamnak ... :)

De nem csak az irodában töltöttük ezt a napot, volt egy délutáni fotózásunk is ami már ott érdekesen indult, hogy nem találtuk a farmot. A GPS szerint már rég megérkeztünk, amikor mi még csak két mező között voltunk, ezért inkább telefonos segítséghez folyamodtunk és megpróbáltuk így megtalálni. Kisebb keresés után felleltük a megfelelő legelőt, amin keresztül vezetett az út a tanyához és végül a házat is.

 Ez fogadott minket a kapunál ... itt már biztos volt, hogy jó helyen járunk

Először egy újságíró megcsinálta az interjút a tulajdonosokkal, majd elindultunk felfedezni a farm többi részét. Bejártuk az összes legelőt ami a ház körül volt és megnéztük a birkákat is. Még mindig nem értek semmit sem ebből az egész birkás dologból ... fogalmam sincs, hogy melyik milyen fajta, miért tartják őket ... én csak a külső különbségeket látom, mint pl. az egyiknek olyan a feje mint egy bull terrier vagy épp lefelé lógnak a fülei. Szóval remélem senki álmait nem törtem össze, hogy a blog továbbra sem fog átalakulni birka szakértői felületté ... max. kutyássá, mert ahhoz picit többet értek :)

Egy kelpie segített nekünk jó irányba terelni a birkákat a fotózáshoz

Szóval ott tartottam, hogy birkák és farm bejárás ... az újságíró úgy gondolta, hogy ő már elég anyagot gyűjtött, ezért ő elment, mi meg tovább fotóztunk. Megnéztük az import francia birkákat, a többszörös győztes kiállítási példányokat. Még további két legelőt kellett felkeresnünk, amik egy teljesen másik helyen voltak.
Kb. 20 perc autózás után érkeztünk meg az első, majd innen 10 percre volt a másik legelő ... Sam-mel nem értettük, hogy miért tartja valaki ilyen messze az állatait, na meg a napi meglátogatás sem valami olcsó ennyi benzin mellett.
Amikor befejeztük a fotózást, a tulaj mondta, hogy még megmutat nekünk valamit, de ez nem kapcsolódik a birkákhoz. El sem tudtuk képzelni, hogy hova megyünk és ott mit fogunk találni, de azért követtük ... egy telephelyre vezetett az utunk és egy bolt ajtaját nyitották ki nekünk. Mi pedig el sem akartuk hinni, hogy hol vagyunk ... ekkor derült ki, hogy akinek eddig a birkáit fotóztuk, az a Winkleigh Pine bútorbolt tulajdonosa. Na jó, ez így nem mond sokat az otthoniaknak, de ez a márka itt elég népszerű, mert gyönyörű fa bútorokat készítenek ... persze ennek megfelelő árral is.
A tulaj megmutatta nekünk az egész boltot, megnézhettük a bútorokat és kiderült, hogy a boltban 3 magyar is dolgozik.
Ekkor már értettük, hogy miért laknak a birkák ilyen távol ... a gazdájuk úgy is erre jár minden nap, nem okoz neki gondot ez a távolság. 

Kitty