Terelés

Sziasztok!


Újból hanyagoltam a blogot a munkák miatt, de igyekszem a beszámolókkal.


Július 20, péntek


Egy újabb szabad napnak néztünk elébe ... nem akartunk feleslegesen itthon ülni, ezért inkább elmentünk egy terelő versenyre. Bevallom, még életemben nem voltam egy terelésen sem, sőt még a közelében sem, pedig juhászkutyáim vannak.
Kb. 4 évvel ezelőtt egy séta alkalmával összetalálkoztunk  jó pár birkával és a legidősebb aussiemat, Silvert annyira érdekelte az új jövevények, hogy többszöri hívás után sem volt hajlandó letenni a tervéről. Odarohant a birkákhoz, akik teljesen megrémültek tőle és a szőlő sorokba ugrálva próbáltak menekülni ... amire a fél nyájat sikerült Silvernek rossz irányba hajtania, én is odaértem a helyszínre és nagyon sűrű elnézések közepette próbáltam minél távolabb kerülni az említett állatoktól és a pásztortól. Szóval ezen a szerencsétlen eseten kívül nem sokat tudok a terelésről, sőt inkább fogalmazzunk úgy, hogy semmit!!

Kora délután érkeztünk meg a versenyre, ami még javában zajlott. Beálltam én is a nézők mellé, tán tanulok ma is valami újat. Mivel eddig még csak képről láttam terelést, így fogalmam sem volt, hogy mi fog történni vagy mit kell néznem.
Középen volt egy kis pódium szerű, oda felállt a tulaj és mellette volt a kutyája ... én meg hiába erőltettem meg a szemem, egy darab birkát sem láttam jó 300 m-es körzetben.Néztem, néztem, kerestem a fehér kis állatokat, de csak nem lett egy sem ... gondoltam, hogy én vagyok a tudatlan, majd biztos behozzák őket vagy történik valami.
Ahogy várakoztam, meghallottam egy sípszót és a border collie elkezdett rohanni ... de hogy merre és minek, azt nem értettem. Csak rohant, rohant, rohant ...
A pálya másik vége jó másfél km-re volt tőlem és én csak néztem a mezőt és kitartóan vártam a megjelenő birkákat, amik még 15 perc álldogálás után sem voltak hajlandóak feltűnni.
Nem akartam elsőre ítélkezni, fogalmam sincs erről a sportról, ezért inkább csak kitartóan figyeltem.
Ahogy így várakoztam, megláttam a távolban egy kis fehér csomót ... jupppppííí, ezek a birkák!!
Akkor derült ki számomra, hogy szegény kutyának a nagy hőségben át kell rohannia az egész pályát, és amikor megtette azt a másfél km-t, akkor kezdődik a munka igazi része, mert vissza kell őket terelni a gazdájához.  Minden tiszteletem ezeké a kutyáké, akik ilyen kitartóan és lelkesen tudnak dolgozni még ilyen nagy melegben is.
Lassan, de biztos egyre közelebb ért a kutya a terelendő állatokkal, így már én is tudtam követni az eseményeket. Sajnos az első versenyző után sem körvonalazódott, hogy mikor kell tapsolni vagy épp szomorkodni ha valamit rosszul csinálnak a "versenyzők", de legalább arra rájöttem, hogy az első 15 percben felesleges a birkákra várnom :D
Megnéztem 3 terelést is, de a nagy melegben és a tűző napon való várakozás nem tartozik a kedvenc elfoglaltságaim köré, így inkább elindultam szétnézni és próbáltam egy árnyékos helyet keresni. 


Pár kép a terelésről

Sokkal árnyékosabb helyet nem találtam, de egy kicsit időztem a birkanyíró színpadnál. Itt volt egy csomó fajtájú birka és megmutatták, hogy hogyan nyírják őket.
Egy kép egy kevésbé izgatott modellről.

Sam-mel megnéztük az összes kis sátrat, ebédeltünk egyet, megnéztük a birka futó versenyt és inkább hazafelé vettük az irányt, mert ilyen nagy melegben semmi kedvünk nem volt a napon ülni.


Kitty