2013. július 20., szombat

A köd

Sziasztok!


Következzen a múlt hét vasárnapról szóló beszámolóm ...


Július 14, vasárnap 


Nem csak a szombatot, de a vasárnapot is pihenéssel tölthettük, ezért újból útra keltünk.
Hajnali 5 órakor csörgött a telefonom ... nem tudtam, hogy ezzel kezdődik az álmom vagy épp a valóság ... sajnos utóbbi. A reggel, vagyis inkább a hajnal a szokásos kávé - müzli - magamhoz térés háromszöggel kezdődött és próbáltam magam összeszedni ilyen korai időpontban. Nem sok időm volt, mert korán indultunk ... gondolom a halak is álmosak hajnalok hajnalán és könnyebb őket megtéveszteni :D

 Reggeli köd a házzal szembeni legelőn ... már itt sejtenünk kellett volna valamit :D



Célállomásunk Port Gaverne beach volt, ahol már 2 évvel ezelőtt is horgásztam ... életemben először. Most is jött velünk a hajó, mert az elmaradhatatlan kelléke az óceánon való horgászatnak, vagyis én részemről csak imitálásának.

Ahogy a tengerpart feletti dombokra értünk megpillantottuk a KÖD-öt ... nem, ez nem mozaik szó vagy valaminek a rövidítése, ez csak szimplán az eredeti jelentése. Első látásra nagyon jó fotó alanynak bizonyult, tetszett, hogy olyan sejtelmes hangulatot teremt az öböl környékén ... sőt ameddig Sam és Andrew vízre tette vízi járművünket, expo számot nem kímélve próbáltam megörökíteni a környéket.

Öböl ködbe burkolózva




Öböl már a hajóról



Kis idő múlva vízre szállhattunk és elindultunk az óceán ... pontosabban a köd felé. A parttól távolodva egyre kevésbé láttuk a szárazföldet, perceken belül már csak a végeláthatatlan köd tengerben hajókáztunk és próbáltuk meghatározni a vízen elfoglalt helyünket. Ilyenkor az ember hálát ad az okos telefonnak és a GPS-nek, mert óriási segítség volt!

Nagyjából 3 órát ültünk a ködben és ez nem épp a legkedvezőbb az emberi szervezetnek. Nem láttunk mást csak szürke óceánt és kicsit világosabb  eget, de fogalmunk se volt, hogy hol fejeződik be a víz és hol kezdődik az ég.  Nem volt egy biztos pont sem amibe "kapaszkodhattunk" volna, legalább a szemünkkel ... így inkább a part felé vettük az irányt.
Sajnos dél körül sem akart eltűnni a köd, ezért úgy döntöttünk, hogy szerény, vagyis 6 darab halat számláló kis fogásunkkal inkább a biztos talaj felé vesszük az irányt és hazajövünk. Nem értettük, hogy a reggeli köd miért nem akart tovább állni, de délután még az egyik Facebook oldalon is találtunk hasonló képeket, amikor Cornwall egyes részei ugyanilyen ködbe burkolóztak.

2 óra körül már itthon is voltunk és a nap további részét pihenéssel, részemről filmnézéssel töltöttem.


 Pár kép a ködről, ha már az óceánról nem lett egy igazán szép sem ...



Ezt láttuk a hajóból



Dél körül egy fokkal jobb volt a helyzet ... 

Kitty

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése